Hosszú út vezetett idáig
Tavaly februárban jött az a hír, amely felforgatta a világot: Jóbarátok Reunion néven, egy különleges epizód erejéig „folytatódik” a sorozat. Azonban a koronavírus-járvány, mint számos filmet, úgy a HBO Maxon debütáló, kultikussá vált sorozatot sem kímélte, és el kellett halasztani a forgatást.
Persze sokan azt hitték, az első hullám után fellélegezhet az emberiség, és a HBO vezetője új dátumot jelentett be mint lehetséges folytatást a forgatást illetően.
De mint ismert, lassan a harmadik hullámnál vagyunk (vagy már tapossuk is?), így ismét szüneteltették a munkálatokat.
Persze közben a sorozat legismertebb színésznője, Jennifer Aniston igyekezett fenntartani az érdeklődést: először felajánlotta a rajongóknak a forgatásokba való betekintést, majd néhány exkluzív információt is csöpögtetett az új epizód kapcsán.
Májusban várható a Jóbarátok Reunion premierje
Tavaly novemberben aztán maga a streamingszolgáltató is közleményt adott ki: nem kell aggódni, mindenképpen leforgatják a Jóbarátok Reuniont, és jövő év, azaz 2021 márciusában folytatják a munkálatokat. Aztán múlt hónapban a Ross Gellert alakító David Schwimmer kikotyogta, áprilisban biztonságos keretek között biztosan felveszik a fonalat.
A Jóbarátok alkotója bevallotta, a faji sokszínűség háttérbe szorult a sorozatban
David Schwimmer sokat tett azért, hogy a Jóbarátokban színes bőrűek is szerephez jussanak.
Kapcsolódó cikk
A Variety információ szerint ezen a héten már neki is láttak a jelenetek felvételéhez. A Deadline jelentése szerint a különlegességet úgy tervezték, hogy a sorozat összes hatalmas 236 epizódját összekapcsolja egy különleges eseményen.
A már említett Schwimmer-interjú során az is kiderült, hogy semmi sem forgatókönyv. A szereplők az epizód során valamikor valamit olvasni fognak, de részleteket nem közöltek.
Ben Winston irányítja a találkozót, Aniston, Cox, Kudrow, LeBlanc, Perry és Schwimmer egyaránt a Friends alkotói, Kevin Bright, Marta Kauffman és David Crane mellett készülnek. Emma Conway és James Longman társ-producerként is fellép majd a projektben.
Noha igyekeznek biztonságos keretek között tudni a forgatást, még így sem akadálymentes a koronavírus-járvány miatt. Emiatt pedig jelenleg nincs hivatalos hír a megjelenés dátumán. Sajtóinformációk szerint május környékén várható a premier.
A Jóbarátok hat helyett, majdnem hét főszereplővel indult világhódító útjára
A Jóbarátok sorozat eredetileg hét főszereplővel készült volna, de a készítők ragaszkodtak az eredeti felálláshoz.