Vajon a Jóbarátok várva várt különkiadása után az HBO Max bele merne vágni egy új évadba?

Készen állnál egy teljesen új évadra?

Jobaratok Reunion 1
/ Fotó: Warner Bros.

Amióta hivatalosan is bejelentették, hogy visszatér a Jóbarátok, a rajongók alig várják, hogy viszontláthassák Rosst, Rachelt, Monicát, Chandlert, Phoebe-t, and Joey-t a képernyőn. Csakhogy nem a szereplők fognak visszatérni, hanem a színészek. Egyelőre azt lehet tudni, hogy mind a hatan közösen fognak nosztalgiázni a ’90-es évek egyik meghatározó sorozatának forgatásán szerzett emlékeikről.

Lehet, mégis lesz folytatása a Jóbarátok sorozatnak?

Jennifer Aniston és Adam Sandler új filmje, a Murder Mystery majd’ egy hete, június 16-án került fel a forgalmazó, a Netflix oldalára. Ennek kapcsán látogatott el az Entertainment Tonight műsorba, ahol egy korábbi, Ellen DeGeneres-zel készített interjúját vették górcső alá, írja az Independent .

Bár ez nem az az igazi visszatérés, amire sokan számítottak, ettől függetlenül nagy dolog. Ennek kapcsán pedig számtalan rajongó teszi fel magának a kérdést, hogy valóban szeretnénk-e, ha folytatódna a Jóbarátok.

It’s happening… ⁣ ⁣ ⁣ @hbomax⁣ @courteneycoxofficial⁣ @lisakudrow⁣ @mleblanc⁣ @mattyperry4⁣ @_schwim_

No Description

Az elmúlt években nem egy sorozatot próbáltak újraéleszteni vagy valamilyen szinten visszahozni több évvel a befejezésük után, így kétségtelen, hogy a Jóbarátok folytatását elkészíteni is óriási merészség lenne, ami jól és rosszul is elsülhet. Így hát hatalmas a dilemma: legyen, ne legyen?

Ne legyen: Ne használják fejőstehénnek!

Jobaratok Reunion 2
/ Fotó: Warner Bros.

A sorozat a hat főszereplő gondosan felépített jellemfejlődését ábrázolta egészen a huszas éveiktől kezdve. Mint minden fiatal felnőtt, munkába álltak, megtették pályafutásuk kezdeti lépéseit, közben a párkapcsolataik, majd házasságaik alakulását és a családalapításuk örömeit és problémáit követhettük nyomon. Mindez a befejezéssel kerek, lezárt történet. Ha most megbolygatjuk, az olcsó fogásnak tűnhet a rajongókkal szemben, ami mögött a busás bevételen túl nincs különösebb alkotói koncepció. A rajongók ennél igazán többet érdemelnek!

Legyen: Az HBO Max számára remek üzleti lehetőség lenne

Jobaratok Reunion 3
/ Fotó: Hbo Max

A Jóbarátok-különkiadást máris kikiáltották mint az HBO streamingszolgáltatójának, az HBO Max-nek a nagy lehetőségének, hogy új előfizetőket vonzzon be. A sorozat már nem a Netflix-en található meg, mert az HBO megvásárolta a jogokat, így az új epizódot is ők fogják adni. Amikor ilyen éles a verseny a streamingszolgáltatók piacán, akkor különösen fontos az új szereplőnek, hogy egy nagy dobással robbanjon be a versenybe. A sorozat felélesztésével be tudnák biztosítani, hogy a Jóbarátok-extra után ne hagyják őket ott a már odacsábított nézők.

Ne legyen: Engedjük át a terepet az újdonságoknak

The Marvelous Mrs Maisel Cropped
/ Fotó: Hbo Max

A Jóbarátok a maga idejében önálló műfajt teremtett, és az egész világon figyelemmel kísérték a szitkomot. Szép volt, jó volt, de 2020-ban itt az ideje, hogy újabb történeteknek adjunk lehetőséget. Annyi jó sorozat és műsor készül manapság is, a legváltozatosabb témákkal, különböző társadalmi csoportok megszólításával, és sok fiatal, tehetséges színésszel, hogy az HBO Max-nek inkább ezek felkarolására kéne koncentrálnia a töltöttkáposzta felmelegítése vagy újrafőzése helyett. Sokszor helyesebb, ha előre nézünk és továbblépünk a múlton.

Legyen: Muszáj megtudnunk, hogy mi történt az eltelt időben

Jobaratok Reunion 4
/ Fotó: Warner Bros.

Tűkön ülünk, hogy végre megtudhassuk, hogyan alakult kedvenceink életútja az utolsó rész óta! Vajon együtt maradt Ross és Rachel? Vajon kiköltöztek a belvárosból Monica és Chandler közelébe? Phoebe-nek és Mike-nak születtek gyerekei? Vajon ki mivel foglalkozik dolgozik most? Számtalan kérdés, amelyekre csak egy folytatás tudná hitelesen és megnyugtatóan megadni a válaszokat. Nem vagyunk telhetetlenek, természetesen egy teljes évadra nincs feltétlenül szükségünk, beérjük egyetlen extra résszel, amiben például minden szereplő kaphatna egy önálló összefoglaló blokkot az addig eltelt eseményekről.

Ne legyen: Úgysem lehet úgy megcsinálni, hogy mindenkinek tetsszen

Jobaratok Reunion 5
/ Fotó: Warner Bros.

Abban mindenki egyetért, hogy jó lenne megtudni, mi is történt a szereplőkkel. Aztán persze sokaknak nem fog tetszeni, amit az írók kitalálnak. Az a legnagyobb gond a visszatérésekkel, hogy nagyon sok rajongót magára haragíthat a szereplők sorsának alakulása. Azok, akik azért szorítottak, hogy maradjanak együtt a párok, hatalmasat csalódnának, ha kiderülne, hogy a kedvenceik végül elváltak.

Valami készül a Jóbarátok háza táján: különleges részt készíthetnek

A információi szerint a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb sorozata visszatér, mégpedig a hamarosan induló streaming-szolgáltatónál, az HBO Maxnál, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen formában. Valószínűleg egy olyan különrészről lesz szó, amelyben a szereplők és a stábtagok visszaemlékeznek a régi szép időkre.

Mások meg azon akadnának ki, ha senki sem válna el, és mindenki csak boldogan élne, amíg meg nem halna. Egy ilyen régen abbamaradt sorozat esetében, amiről annyit agyaltak a rajongók, lehetetlen úgy kanyarítani a történetet, hogy az mindenki legnagyobb megelégedésére szolgáljon. Nagy tehát a kockázat, hogy a legtöbben csalódnának, és az tönkre tenné a régi, sorozathoz fűződő szép emlékeiket is.

Legyen: Ha a Szívek szállodájának sikerült…

Szivek Szallodaja
/ Fotó: Netflix

A Netflix-en pár éve ment a Szívek szállodájának a visszatérése, az Egy év az életünkből, ami remekül sikerült. Egy teljes évad helyett négy részben a négy évszak köré szervezték Rory,  Lorelai és a többi ismert karakter visszatérését. Bár a tökéletestől messze volt, azért határozottan jól sikerült ez a négy rész. Valami ehhez hasonló, rövidebb, de a nosztalgiahullámot kitűnően meglovagló, és a közönség érdeklődését maradéktalanul kielégítő alkotással elégedettek lehetnének a rajongók, és a készítőknek sem kéne egy teljes évadot összerakniuk.

Ne legyen: A legtöbb felélesztett sorozat csak csalódást okoz

Will Es Grace
/ Fotó: Warner Bros.

Ami a Szívek szállodája: Egy év az életünkbőlnek bejött a Netflix-en, sok másik számára rosszul sült el. A Will és Grace vagy a Fuller House mind arra példák, amikor egy feltámasztott sorozatra már nem úgy reagál a közönség, ahogy azt a csatorna szerette volna. Sokszor nem elég csak a nosztalgiavonatra felülni, és ugyanazt a hatást várni, ha a világ – köztük a rajongók, a szereplők, a készítők – közben alaposan megváltozott. A Jóbarátok-folytatás bukását nem kéne megkockáztatni.

Legyen: Végre el lehetne hallgattatni azokat, akik szerint a Jóbarátoknak nem áll jól az idő múlása

Jobaratok Reunion 6
/ Fotó: Warner Bros.

Amióta a Jóbarátokat elkezdték ismételni a Netflix-en, a közösségi médiát elárasztották azok a posztok, amelyek szerint a sorozatnak nem tett jót az idő múlása. Homofób, transzfób poénok, nemi sztereotípiák, testszégyenítés és még sorolhatnánk, és még a szereplőgárda is kizárólag hófehér emberekből áll.

Folytatódik a Jóbarátok sorozat egy különeges résszel

Tavaly novemberben számoltunk be, hogy tervben van egy különleges rész elkészítése. Sokan kétséggel fogadták ezt, és nem véletlen, hiszen az elmúlt években számos álhír jelent meg a folytatás kapcsán. Viszont most már hivatalos. Az epizódot az HBO új sztrímingszolgáltatása, a Max sugározza majd.

Mindez teljes mértékben elfogadott volt akkoriban, amikor a Jóbarátok ment a tévében, sőt, kifejezetten haladó szemléletűnek is számított, de eljárt felette a korszellem. Az új epizód lehetőséget teremtene arra, hogy foglalkozzanak ezekkel a kritikákkal. Vagy úgy, hogy a mai elvárásoknak is megfeleljen a tartalom, vagy úgy, hogy a szereplők visszautalhatnának arra, hogy ma már mennyire másképp gondolnak bizonyos dolgokat.

Ne legyen: A szereplők ellenállnak

Jobaratok Reunion 7
/ Fotó: Warner Bros.

Az ellenzők egyik legnagyobb érve, hogy a főszereplők sem akarják. Nyilván mindenki olyan összeget tenne zsebre a folytatásért, amit nem szégyell, de a színészek már túl vannak ezen. Néhányuk, mint például Jennifer Aniston, A-listás filmsztár lett, és semmi kedve, hogy visszatérjen a pályafutása egyik legelső szerepéhez. Mások, például David Schwimmer már a kamera másik oldalán dolgozik rendezőként, és neki sem pálya a visszatérés. A színészeket már annyit nyaggatták a visszatérésről, hogy már rosszul vannak a kérdéstől is, és hogy elejét vegyék az állandó faggatózásnak, egyhangúlag kijelentették, hogy nem szeretnének ilyen produkcióban részt venni. Egy alkalmi összejövetel a maximum, amiben benne lennének, még akkor is, ha ezer oka lenne a folytatásnak.

Legyen: Nosztalgiavonat a mindennapok ellen

Jobaratok 7
/ Fotó: Warner Bros.

A végére hagytuk a feltámasztás mellett szóló legmeggyőzőbb érvet: a Jóbarátokból sosem elég. Rengetegen rajonganak érte a mai napig, még többen szeretnek nosztalgiázni. Annyi a szomorúság és a stressz a világban, hogy végre nosztalgikus élvezettel abban akarunk elmerülni, hogy kitalált emberek a kitalált gondjaikkal foglalkoznak. Tehát a Jóbarátok folytatása tökéletes ellenszer lenne egy húzós nap után. Sajnos, elég valószínűtlen, hogy összejöjjön, de talán egy Egy év az életünkből típusú extra vagy egy Jóbarátok gyerekei spin off nem lenne elképzelhetetlen.

Köszönjük, Screen Rant!

További hírek és érdekességeket olvashatsz a ContextUs Film rovatában!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.