Elvesztette a The Sun brit bulvárlap ellen rágalmazás miatt indított perét Johnny Depp amerikai filmszínész.

Depp kezdeményezte a pert

Az 57 éves filmsztár, Johnny Depp azért perelte be a The Sun brit bulvár lapot, mert a lap “feleségverőként” írt róla. Depp azonban tagadta, hogy bántotta volna volt feleségét, Amber Heardöt.

Johnny Depp Bantalmazas The Sun Amber Heard Felesegvero
Johnny Depp És Amber Heard Még Házasként / Fotó: Stuart Wilson / Getty Images

Az ügyben döntő bíró, Justice Nicol ítélete szerint a The Sun az eljárás során bizonyította, hogy cikke “alapjában véve igaz volt”.

Júliusban kerítettek sort a tárgyalássorozatra

A BBC beszámolója szerint az újság szóvivője köszönetet mondott Heard “bátorságáért”. Depp ügyét júliusban tárgyalták a londoni királyi bíróságon. A bíró indoklásában közölte, hogy ítéletét az alperesek által felhozott 14 incidens vizsgálata és a felperes által előterjesztett, eltúlzott állítások figyelembe vételével hozta meg.

Kapcsolódó cikk

A The Sun közleményében hangsúlyozta, hogy húsz éve áll ki a családban elszenvedett erőszak áldozatai mellett.

Kapcsolódó cikk

Depp nyáron, a tárgyalás utolsó napján ügyvédje útján közölte, hogy az eljárással a nevét akarta tisztázni.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet