A védőügyvédek azon vannak felháborodva, hogy sürgős családjogi, gyermekelhelyezési ügyeket kell halasztani vagy telefonon keresztül letárgyalni, miközben Johnny Depp rágalmazási pere személyes jelenlét mellett zajlik a londoni Legfelsőbb Bíróságon.

Törvény előtti egyenlőség?

Ahogy arról több cikkben is beszámoltunk korábban, nagyban zajlik Johnny Depp rágalmazási pere. A Karib-tenger kalózai sztárja azért perelte be a brit The Sun bulvárlapot és kiadóját, a News Group Newspapers-t, mert az egyik cikkükben feleségverőnek nevezték. Miután a bíró az alperes próbálkozása ellenére nem ejtette az ügyet, így megkezdődött a maratonira tervezett eljárás, amelyben Amber Heard és Depp kölcsönösen egymást vádolja erőszakos bánásmóddal. Eddigi megtudhattuk, miért adta be a házaspár a válókeresetet 2016-banmilyennek látták magánéletüket alkalmazottaikmi is történt a kutyacsempészési ügyben. Július 20-án Heard azt vallotta, hogy Depp több alkalommal halálosan megfenyegette, másnap pedig az addig elhangzott vádakra reagált.

Johnny Depp Ragalmazasi Per
Johnny Depp / Fotó: Tolga Akmen/Afp/Getty Images

Most azonban számos brit ügyvéd dühítőnek nevezte a per körüli hírverést, amikor az igazságszolgáltatás jelentős lemaradásokkal küzd a koronavírus miatt. Kényes ügyekben is kénytelenek a bíróságok virtuális tárgyalásokat tartani.

Johnny Depp és Jeff Beck közös albumukon John Lennon klasszikusát dolgozzák fel

Johnny Depp és Jeff Beck is Instagram-oldalukon jelentették be a nagy hírt, miszerint közös albummal készülnek. John Lennon ikonikus és jelenleg égetően aktuális számát dolgozzák majd fel, az Isolation t. Depp-nek azonban nem ez az egyetlen zenei munkája, korábban együtt munkálkodott a Hollywood Vampires rock bandával is, amiben többek közt Alice Cooper és az Aerosmith gitárosa, Joe Perry is játszik.

A jogászok nem értik, hogy a sztár ügye miért személyesen zajlik a londoni Legfelsőbb Bíróságon, ha nekik telefonon vagy Skype-on keresztül kell veszélyeztetett gyerekek ügyében tárgyalniuk. A családi erőszak áldozatai különösen dühösek lehetnek. A hírekben látják a hollywoodi sztár hosszadalmas tárgyalását, míg ők egy évet várnak arra, hogy esetük bíróság elé kerüljön.

Az angliai Védőügyvédek Szövetsége (CBA) szerint a három hete kezdődött eljárás egészen más megvilágításba helyezi azt a több mint félmillió bírósági ügyet, amiket a világjárvány miatt kellett halasztani.

James Rossiter, a CBA szóvivője szerint a sztár ügye eltörpül annak a jelentős számú károsultnak a pere mellett, akiknek így most 2021-22-ig kell várniuk a sorukra.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A bíróság éppen akkor talált Deppék számára időpontot a Legfelsőbb Bíróságon, amikor rengeteg gyermekelhelyezési pert telefonon vagy videókonferencián keresztül bonyolítanak le. Sok ügyfélnek még megfelelő technológia sem áll rendelkezésére, amikor életük legfontosabb ügyében döntenek[/perfectpullquote]

– állította Hannah Gomersall gyermek- és családjogi ügyvéd.

Az összezártság miatt jelentősen nőtt a családon belüli erőszakos esetek száma

A karantén ideje alatt ráadásul meg is szaporodtak a családon belül gyerekekkel szemben elkövetett erőszakos esetek, írja a The Guardian. Az ügyvédnő heti négy esetet tárgyalt a kijárási tilalom alatt telefonon, videókonferencián. Legdurvább esete az volt, amikor távolról kellett döntenie arról, hogy kiemelnek-e egy gyermeket a családjából.

A Facebook megsértette a lehallgatás elleni törvény egy fontos passzusát

Öt éve nincs érvényben az amerikai hazafias törvény (Patriot Act) 215-ös cikkelye, amelyet a 2001 szeptember 11-i terrortámadások után hoztak. A cikkely lehetővé tette a titkosszolgálatok számára, hogy emberek millióinak – köztük Angela Merkel – magánbeszélgetéseit hallgassák le. Nem okozott gondot számukra, hogy adatbázist építsenek a begyűjtött személyes adatokból, és így kutassanak potenciális gyanúsítottak után.

Cassie Williams ügyvéd szerint ahhoz, hogy az elmaradt tárgyalásokat bepótolják, egy évtizedre lenne szükség. A családon belüli erőszak áldozatai számára ez a halasztás azt jelenti, hogy hosszú idő eltelte után újra kell élniük a traumáikat. Eközben az elkövető időt nyer és érvelhet azzal, hogy azóta megjavult.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ha családi erőszak túlélője lennék, nagyon fel lennék dúlva, amiért Deppék eljárása a járvány alatt is személyes jelenlét mellett folyik. Földi halandóknak erre esélyük sincs[/perfectpullquote]

– mondta Williams.

It’s odd, the things that we once gave such pure, intense focus and devotion to for months on end. Then suddenly the wind shifts and off we go on a new tack. And for far too long, these earlier interests or passions sadly fall by the wayside and recede into the vast recesses of some hoarder’s crawlspace in the brain cloaked in heaps of the other things that my skull had no room for…until recently. I found this painting, which I had started in 2006 … for 14 years I’d never touched the painting – the occasional glance, at best. Yet it somehow always lingered in my mind, this piece of unfinished business. Even while we are forced to live in the immediate, some strange species of the interrupted passion that has been invested in an object we once focused on awaits our return from far away. I will keep you apprised of the progress! All Love, JD

No Description

A brit kormány nemrég bejelentette, hogy tíz rendkívüli bíróságot állítanak fel, hogy a társasági távolságtartás miatt ne maradjon el még jobban az igazságszolgáltatás a tárgyalásokkal. A bírálók szerint ez az intézkedés korántsem elég, a CBA szerint is legalább még ötven ilyen bíróságra lenne szükség.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.