A Jókai utcai házomláshoz több évtizedes problémák vezettek az épület átépítését kivitelező cég szerint.

A Pillér Lakás Kft. ügyvezetője reagált a Jókai utcai házomlásra, írjaBlikk.

Annyit elmondhatok, hogy úgy gondoljuk, nem mi vagyunk a hibásak. Tartanak a vizsgálatok. A baleset-mentesítés nagyon hamar elkezdődhetett. Optimisták vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy a lakók még a héten visszaköltözhetnek

– mondta, és hozzátette, hogy nagyon sajnálják a balesetben súlyosan megsérült táncosnőt, és készek bármilyen formában segíteni a felépülését.

“Arra vállalkoztunk, hogy az épületre felépítünk egy ötödik szintet. A munkálatok bontással kezdődtek, de már az újjáépítés 60-70 százalékos volt. Az Attika-falat azért kellett lebontani, mert a II. világháborúban az épület találatot kapott, és mintegy 10 díszítő elem is megsérült. Akkor ezeket nem renoválták, most pedig a Műemlékvédelmi Hivatal kötelezett bennünket arra, hogy az eredeti állapotot állítsuk helyre. Ez nekünk nagyon sok pénzünkbe került, de vállaltuk a feladatot.”

Arra gyanakszunk, hogy a háború utáni helyreállítás nem volt jó. Meglehet, hogy úgy végezték, ami szakmailag nem volt megfelelő. A statikusunk nem pályakezdő

– állította az ügyvezető.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet