Jolly-ról egy álhíreket közlő oldal azt híresztelte, hogy nem is látogatja a szüleit, akik nagyon szerény körülmények között élnek, miközben a zenész luxusban tölti a napjait. A zenész közösségi oldalán cáfolta a hírt, közölve, hogy ugyan volt időszak, amikor nem ápolt olyan jó kapcsolatot édesapjával, ez már a múltté, és mindig is ott segített szüleinek, ahol tudott, írja a Blikk.
Megelégeltem ezt az egészet, a végsőkig el fogok menni az ügyvédemmel, kerüljön ez bármibe is. Még egyszer nem hagyom, hogy engem és a családtagjaimat, a jó hírnevemet besarazza, ezért ha kell, tűzbe megyek.
“Hamarosan a bíróságra megyünk, büntetőügyben fogunk találkozni. Le vannak mentve a kommentek és a megjelent kamuhírek is” – magyarázta élő videóban, majd azt is elárulta, mi okozta azt, hogy egy időre megromlott a kapcsolata édesapjával.
Apukámnak volt olyan időszaka, mikor alkoholhoz nyúlt, abban az időben számtalanszor láttam őt ittas állapotban, és erre nem voltam kíváncsi.
“Mondtam is neki, hogy vagy a családot választja, vagy az alkoholt, döntse el, neki mi a fontosabb. Mi ezt megbeszéltük, azóta pedig töretlen a kapcsolatunk.” A zenész azóta mindenben támogatja szüleit, még abban is segített nekik, hogy beköltözhessenek mostani házukba, és be tudják azt rendezni.
Olyan anyagi hátterem van, hogy apukámnak, anyukámnak és egyik családtagomnak sem lesz soha gondja. Ameddig lehetőségem van, addig erőmön felül fogok segíteni rajtuk.
“Kikérem magamnak a családom nevében, hogy bárki is rólam vagy a szüleimről ilyen hangnemben írjon” – jelentette ki.
Kapcsolódó cikk

Kiborult Zámbó Marietta, perre készül a Zámbó Jimmy-sorozat készítői ellen
Úgy érzi, testvérét és édesanyját méltatlanul ábrázolták.