Tarcsi Szilveszter pár hónappal ezelőtt elárulta, a karrierje beindításában akár a sikeres édesapja is segíthetné, ám amióta Jolly elvált az édesanyjától, nem igazán rendezték a kapcsolatukat. Szilvesztert a mai napig megviseli, hogy szinte csak ünnepnapokon beszélnek, magában keresi a hibát, amiért elfordult tőle az édesapja. A Megasztárban is kitálalt az érzéseiről, amit Jolly nem nézett jó szemmel.
Hosszú évek után megtörte a csendet, és először a Blikknek nyilatkozott Jolly fia, aki a mai napig nem érti, miért hagyta el őt kiskorában az édesapja. A népszerű mulatós sztár idősebbik gyermeke elmondása szerint sokáig nyitott lett volna arra, hogy megbeszéljék, hol siklott félre kettejük viszonya, de lelkileg felőrölte a sok próbálkozás. Tarcsi Szilveszter úgy érzi, egy életen át tartó trauma marad számára, hogy sosem alakíthatott ki szorosabb kapcsolatot az apukájával. Jolly tagadta, hogy nem találkoznának és nem beszélnének a 23 éves fiával.
Ellenérvként felhozta, hogy évekig ment vele fellépni Szilveszter, illetve gyakorlatilag együtt is laktak, miután ő elvált. A kedélyek nem csillapodtak apa és fia között akkor sem, amikor a Slyron művésznevet használó fiú jelentkezett a Megasztárba, ahol megosztotta, hogy nincsenek jóban Jollyval. Habár a tehetségkutatóban nem jutott tovább, könnyeket csal a zsűri szemébe az előadásával, hiszen Horváth Jenőtől a Levél apukához című számot énekelte.
Kapcsolódó cikk
Családi viszály: Jolly elhagyott fia a Megasztárban tálalt ki az édesapjáról, így reagált az énekes Tarcsi Szilveszter vallomására – videó
Jolly fia szintén tehetséges és zenei karrierről álmodik, ami az édesapjának már sikerült, azonban Tarcsi Szilveszter elmondása szerint a mulatós-sztár nem segít neki tanácsokkal, nem terelgeti a siker felé vezető után.
“Most, amikor minden a kapcsolatunkról volt hangos, beszéltünk egy pár szót. Próbáltuk egymás között is megbeszélni, de nem jutottunk dűlőre” – vallotta be Szilveszter szomorúan, majd hozzátette: “Én úgy érzem, hogy az elmúlt években nagyon sok fájdalom, nagyon sok szomorúság halmozódott fel a lelkemben, és szeretném ezt ebben a dalban mind kiadni magamból” – fogalmazott a Megasztár színpadán.
A fia állításaira Jolly a közösségi oldalán reagált, mert úgy érezte, nem hagyhatja szó nélkül.
“Szeretném néhány szóban tisztázni a helyzetet, ami az utóbbi napokban a fiam megasztáros szereplése kapcsán kialakult. Először is: édesapaként nem könnyű ezt az egészet megélnem. Nem az zavar, hogy ő próbálkozik, vagy hogy a saját útját keresi – erre mindig is biztattam. Ami fáj, az az, ahogyan ezt tette, és amit közben rólam mondott, hogy ezáltal nagyobb hírnevet szerezzen magának” – vallotta be, mit gondol a fia kijelentéseiről.
“Lentiekben csatolok egy 2019-es interjút, amiben a fiam még teljesen másképp beszélt rólam. Ez is azt mutatja, hogy az igazság nem mindig az, amit elsőre látunk a képernyőn. Soha életemben nem bántottam, nem aláztam meg a családomat, sem a nyilvánosság előtt, sem azon kívül. Mindig próbáltam példát mutatni, tisztelettel fordulni mások felé, és ezt vártam volna el viszonzásként is. Köszönöm mindenkinek, aki a napokban megértéssel és szeretettel fordult felém” – írta ki a posztjába az előadó csalódottan.
Kapcsolódó cikk
Ez a legaljasabb dolog… – Nem csitulnak a kedélyek Jolly és a fia közt, így reagált az énekes kiakadására Tarcsi Szilveszter
Jolly fia a napokban elárulta, valójában hosszú évek óta szenved attól, hogy nem tudja, miért hagyta el őt az édesapja.



























