Jorja Smith Grammy-jelölt angol dalszövegíró-énekes elővette az 1973-as Killiny me softly with his song slágert. Na, de hogy! Hideg ráz tőle, ha meghallgatod!

Számos előadó, zenekar feldolgozta már a Killing me softly with his song dalt. Eredetileg Lori Lieberman írta, aki 1971-ben vette fel. Aztán két évvel később, 1973-ban Roberta Flack kollaborációjának köszönhetően az Egyesült Államok és Kanada toplista élére került.

Drake megéhezett egy sajtburira, borravalónak majd’ 3 milliót adott a McDonald’s két dolgozójának

Köztudott, hogy a népszerű rapper, Drake szeret adakozni. A legutóbbi jó cselekedett egy McDonald’s-ban esett meg. Két ott dolgozó lányt ajándékozott meg 10 ezer dollár borravalóval (~2,8 millió forint). Az HNHH értesülése szerint nem tudni részleteket a lányokról. Mindenesetre a gesztust ez nem roncsolja.

Jorja Smith pedig ezt a slágert dolgozta fel egyedi hangzásban és stílusban. Jorja Smith már kollabra lépett Drake, Kali Uchis és Stormzy előadókkal is. A Project 11-gyel debütált 2016 novemberében.

Jorja
Jorja Smith Énekes / Fotó: Trench

Tavaly pedig elnyerte a Brit Kritikusok díját. A bemutatkozó albuma, a Lost and Found 2018. júniusban jelent meg, amellyel a brit UK Albums Chart előkelő harmadik helyén végzett. Sőt, szintén abban az évben az AIM Independent Music Award díját is elhozta az Év brit felfedezettje kategóriában.

Jorja Smith – Blue Lights (Official Video)

Debut album ‘Lost & Found’ featuring ‘Blue Lights’, ‘The One’, ‘Where Did I Go?’ & ‘Don’t Watch Me Cry’ available now. Listen / Buy: https://jorjasmith.ffm.t…

Itt még nem ért véget a sikerekkel Jorja Smith-nek 2018, hiszen a UK Music Video Awards díját is neki ítélték oda a Blue Lights videóklipjéért. Idén pedig jelölték a Brit Awards-ra is a Lost and Founddal. Két hónappal ezelőtt pedig a The One dallal és klippel rukkolt elő.

No Title

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Hidegrázós, nem?

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.