Szemétdombon játszó gyerekek, jókedvű börtönlakók és még sorolhatnám. Ilyen ambivalens képeket láthattak mindazok, akik besétáltak a Mai Manó Ház első emeleti galériájába, hogy szemügyre vegyék Stalter György Régiúj képek című kiállítását. A fotóművész megjelenítette mindazt, amit elképzelni sem tudtam…

Már a kiállítás első stációjához, a Börtönlakók teremhez érkezve nagyon erős impulzusok értek. Persze látott már az ember lánya börtön rabokról készült fotókat. A legtöbbünknek van egy általános kép a fejében arról, hogy milyenek a mai elítéltek. Azonban Stalter György kamerájának kivetülése nagymértékben mást mutat, mint a már említett kép. Ahogy végignéztem a fotókon, úgy éreztem, hogy ezek az emberek boldogok. Önfeledten fociznak, kártyáznak és vidáman esznek. Az járt a fejemben, hogy én is ott szeretnék lenni.

Ám kicsit jobban szemügyre véve a képeket, észrevettem a háttérben zajló eseményeket. Találtam rejtett perverziótól kezdve a poklok poklát megélt arcokon át az emberi megbánás minden szintjét, amit fotós megörökíthet. Mi tagadás, a művész úrnak sikerült elérni, hogy minden egyes képe a lehető legerősebb ambivalenciát váltsa ki szemlélőjéből.

Stalter György / Régiúj Képek 
Stalter György: Régiúj Képek / Fotó: Stalter György

Nem volt ez másképp a kiállítás többi kérdéskörénél sem, főképp a Cigányok és a Balkán utca témánál. A cigányokról készült fotók közt olyan kincseket lehetett találni, amikről nehéz eldönteni, beállított vagy pillanatképről beszélünk. Áll egy lány, arcán ellentmondásos mosoly, a háttérben pedig egy Mona Lisa-poszter a falra függesztve. 

Mintha csak a mai Mona Lisa arcát sikerült volna lencsevégre kapni Stalternak. Ott van még a Balkán utca egyik legkitűnőbb képe, amely két, hetvenes éveiben járó bácsit ábrázol.

Míg az egyik bácsi széles mosollyal ráfeszít már petyhüdt munkás bicepszére, addig a másik olyan szenvtelenséggel nézi a földet, ahogy azt még egy látványosan unatkozó gyermek sem tudja prezentálni. Vicces képek ezek, amiket ha 1-2 percnél tovább nézünk, szorongás fog el.

Stalter György / Régiúj Képek 
Stalter György: Régiúj Képek / Fotó: Stalter György

Miért is lenne ez másként a Manufaktúra témájú teremrészhez érve? A fotós nem tett egyebet, mint elment egy kanálgyárba és megörökítette az ottani pillanatokat. A képek egy gyár szorgosan dolgozó tömegét mutatják be. Mindenképp említésre méltó a témakör azon fotója, melyen az ebédszünetét töltő kanálgyártó férfi egy kés segítségével fogyasztja ebédjét.

Összességében egy rendkívül kontrasztos kiállításról van szó, ami nem csupán elgondolkoztat, hanem olyan gondolatokat ébreszt, ami magyarázatként szolgál a mai szélsőséges életvitelek megértéséhez.

Gazdagság szemben szegénységgel, szépség a csúfsággal, nyitottság a zárkózottsággal, és így tovább. Merészkedjünk tehát be Stalter György Régiúj képek kiállítására és utána tegyük fel a kérdést magunknak: Milyen világban élünk?

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.