„Annyira magas lóról beszélt, hogy letettem a mikrofont, és azt mondtam, hogy én nem vagyok sem a beosztottja, sem az öcsikéje."

Újabb izgalmas beszélgetés jelent meg a Fulfilled.hu Youtube-csatornán. Ezúttal Kadarkai Endre volt Bíró Bence Péter vendége. A beszélgetésben sok témáról esett szó: többek közt Kadarkai Endre szakmai hitvallásáról, a két évvel ezelőtti, nagy visszhangot kiváltó Feldmár András-interjúról, Karikó Katalin személyiségéről és arról, mi a legtöbb valóságshow-szereplő sorsa.

Az interjú egy pontján szóba került az is, hogy volt-e a Feldmárral készült beszélgetéshez hasonlóan kellemetlen élménye Kadarkai Endrének. A műsorvezető így válaszolt:

“Egy színésznővel, de ott én voltam, aki azt mondta az interjú közepén, hogy ezt fejezzük be, nem látom értelmét.” Majd így folytatta:

“Annyira kioktató volt, annyira határsértő, annyira fennhéjázó, annyira magas lóról beszélt, hogy letettem a mikrofont, és azt mondtam, hogy én nem vagyok sem a beosztottja, sem az öcsikéje, szerintem adjuk meg a tiszteletet egymásnak, én erre az interjúra egy hetet készültem.”

Azt is hozzátette Kadarkai Endre: “A legnagyobb tisztelettel jöttem. Nekem valamilyen formában női hősöm is volt. Emlékszem, fiatal koromban egy végtelenül vonzó és imponáló női alaknak tűnt a magyar nyilvánosságban, eszelősen nagy csalódás volt az ő viselkedése. Ezt a beszélgetést végignyomtuk, sok köszönet nem volt benne, és úgy döntöttünk, hogy ezt nem kel megmutatni a nyilvánosságnak. Egyébként köszönettel tartozok, hogy ezt nem tettük meg. Mert nem hiszem, hogy szimpatikusabbá vált volna a közönség mint amilyen volt eladdig.”
A gondolatmenetet így zárta le: “De úgy látom egyébként a későbbi működését, hogy ez nem volt elszigetelt jelenség.”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.