Követem Élet + Stílus Szakember mondja, hogy kamu, hogy a reggeli kávé élénkít

Szakember mondja, hogy kamu, hogy a reggeli kávé élénkít

A kávéfogyasztás alapvetően hatástalan ébredés után, mert az éberséget az emberi testben a mellékvesekéreg által termelt kortizol hormon biztosítja. Sőt, elmondjuk, mikor a legoptimálisabb először kávét inni a nap folyamán.

- Advertisement -

Az emberek többsége abban a hitben él, hogy a reggeli kávé felpörget, pedig ennek a fele sem igaz. Hegedüs László, A Paksi Kávé baristája elmondta: ébredés után teljesen fölösleges kávéval kezdeni, mert az éberségért a mellékvesekéreg által termelt kortizol hormon felel.

Miután felkeltünk, a kortizol elkezd termelődni a testünkben. Ha ezzel egy időben fogyasztunk kávét, akkor bár kárt nem okoz, tolerancia alakulhat ki, tehát a szervezet megszokja az italt és nem vált ki hatást

– magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy a kortizoltermelés reggel 8 és 9 óra között a legaktívabb a szervezetben. 

Megjegyezte, akiknél a kortizolszint alultermelődik, esetenként fáradtabbnak, bágyadtabban érezhetik magukat, ez ugyanakkor nincs összefüggésben a kávéfogyasztással és nem is segít rajta.

/ Fotó: Pic Jumbo

Hegedüs László arról is beszélt, éjszaka a gyomor pH-értéke semlegessé válik, a kávéban lévő csersav ezért az érzékenyebbek számára gondokat okozhat, ha rögtön ébredés után fogyasztjuk.

Arra a kérdésre, mikor a legoptimálisabb először kávét inni a nap folyamán, A Paksi Kávé szakértője Steve L. Miller agykutató tanulmányát idézte. Megállapította, hogy 9 óra 30 perc és 11 óra 30 perc, valamint 13 óra 30 perc és 17 óra között lehet a leghasznosabb a kávéfogyasztás.

Promóció

legnépszerűbbek

Ezek a legjobb Tarantino-filmek a Rotten Tomatoes szerint

A Rotten Tomatoes-on a közönség értékelései alapján így rangsorolták Tarantino filmjeit.

Bödőcs Tibor: „Hugyozzál Hölgyet hermelinnel a hóba, hülyegyerek!” – Így veti a képzőművészetbe magát Bödőcs

Bödőcs Tibor humoristának október elején jelent meg második könyve, a Meg se kínáltak. Korábban már elolvastuk, „megkritizáltuk”, most pedig kiszemezgettük belőle a képzőművészethez – kulturális magazin révén – kötődő legjobb idézeteket.

a szerk. ajánlása

Ilyen lenne, ha a kedvenc filmjeleneteinket a kedvenc Disney-karaktereinkkel vegyítenénk

A Disney-figurák jól mutatnak a hollywoodi filmek jeleneteiben is

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

"Kásler Miklósnak szeretném ajánlani a 10 című előadásunkat, mert az a tízparancsolatról szól", mondja Sodró Eliza.

Ez a 100 legjobb könyv, amelyek átformálták a világot – A 10 legjobb ifjúsági regény

A BBC összeállította minden idők legnagyobb hatású angol nyelvű regényeinek 100-as listáját. Cikksorozatunk hetedik részében a tíz legjobb ifjúsági regényt mutatjuk be.

most pörög

Tóth Gabi férje, Krausz Gábor a nők védelmére kelt Schobert Norbi videója után

A hétfői ebéd előtt olyan Facebook-videót rögzített Schobert Norbi, hogy tematizálta a magyar közéletet.

Rendezők, akik világhírű festményeket csempésztek filmjeikbe – Ilyen a mozi és képzőművészet csodálatos találkozása

Mi köze Klimt A csók című festményének Scorsese Viharszigetéhez? Vagy a Forrest Gump kis Jenny-jének a 20. század egyik leghíresebb amerikai képéhez?

Brad Pitt: “Quentin Tarantino több nőt szabadított meg a cipőjétől, mint a reptéri ellenőrök valaha”

Nem csak Leonardo DiCapriót és Margot Robbie-t említette meg, de kifejezte háláját Margot Robbie lábfeje, Dakota Fanning lábfeje és Margaret Qualley lábfeje iránt is Brad Pitt.

Így reagált Jennifer Aniston, amikor Brad Pitt viccelődött a SAG-gálán

Az amerikai film- és televíziós színészek céhének díjkiosztóját (Screen Actors Guild Awards) vasárnap este tartották, amelyen Jennifer Aniston és Brad Pitt is díjjal távozott.

ez is érdekeltéged
<3