Kapitány István szerint épp ezért kellett a fordulat

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a miniszter már korábban is munkahelyi példával bírálta a fideszes képviselők üléstermi magatartását. A tárcavezető mostani, közösségi oldalán megosztott értékelésében is leszögezte, hogy a fideszes felelősségvállalás éles ellentétben áll a mostani ellenzéki viselkedéssel. Bejegyzésében úgy fogalmazott: „Pont ezért kellett rendszerváltás. Tizenhat évig voltunk kénytelenek elviselni ezt a hangnemet, a hergelést és a gyűlöletkeltést. Most pedig nap mint nap láthatjuk, hogy ellenzékben sem változott sok minden.”

A gazdasági és energetikai miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy egy hivatalos felszólalás közben a játékszerű akciók méltatlanok a Ház tekintélyéhez. Szavai szerint: „Miközben a miniszterelnök beszélt, fideszes képviselők bingóztak, egyikük pedig nem bírt magával, és »hányinger« feliratú papírt mutogatott”.

A miniszter szerint az ellenzékbe került pártok nem a választók képviseletére fordítják a figyelmüket az ülésteremben. Kifejtette, hogy amíg a kormány a költségvetésen, a vállalkozások támogatásán és az energiabiztonságon dolgozik, addig a Fidesz prioritásai láthatóan egészen más irányt vesznek. A miniszter saját ötletként egyetlen különleges mezővel ellátott bingószelvényt képzelt el, amely pontosan rávilágított az ellenzéki munka általa látott hiányosságaira.