Mészáros Lőrinc, Hatvanpuszta és a házelnöki figyelmeztetés

A fideszes képviselők által használt szelvényeken a kormányfő beszédének visszatérő elemei szerepeltek. A lap bal felső sarkában Pócs János neve kapott helyet, miközben a rubrikák között szerepelt Mészáros Lőrinc, Hatvanpuszta, valamint a vergődés kifejezése is.

A papírokra nyomtatott felirat azt is rögzítette, hogy a kormányfő szerintük üres és sekélyes, a munkavégzés helyett pedig személyeskedik. A felszólalás során a „hányinger” feliratú papírt éppen Pócs János tartotta a magasba, felidézve Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter tavalyi bejegyzését, miközben Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a beszédében maga is utalt a szervezett akcióra.

A vitát levezető Forsthoffer Ágnes házelnök sem hagyta szó nélkül a padsorokban zajló tevékenységet a napirend előtti vita végén. A Ház elnöke úgy fogalmazott, a képviselőcsoportban többen úgy gondolják, hogy a magyar választók bingózásra adtak nekik felhatalmazást, amihez jó játékot kívánt – számolt be róla a Szeretlek Magyarország.