Követem Közélet Karácsony Gergely felmentette a BKK vezérét, Varga Ivettet

Karácsony Gergely felmentette a BKK vezérét, Varga Ivettet

Promóció

Kedden Karácsony Gergely felmentette dr. Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját, áll a főpolgármesteri hivatal közleményében.

Nem tudja hatékonyan ellátni feladatait

Promóció
- Advertisement -

A főpolgármester megköszönte dr. Varga Ivett többéves munkáját, amelyet a főváros érdekében a Főpolgármesteri Hivatalban, majd a BKK stratégiai igazgatójaként, később vezérigazgatójaként végzett, írja az Index. Karácsony Gergely sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a vezérigazgató asszony a cégvezetői feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, mint amelyet a járványveszély következményeinek enyhítése megkövetel.

Karácsony Gergely és Varga Ivett / Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / Mohai Balázs

A főpolgármester május 5-i hatállyal megbízott vezérigazgatónak nevezte ki Fendrik Lászlót, a társaság jelenlegi vezérigazgató-helyettesét, akitől elsősorban azt várja, hogy a jelenlegi nehéz pénzügyi körülmények között is biztosítsa a BKK kiegyensúlyozott szervezeti működését, illetve folytassa a budapesti közlekedés fejlesztése érdekében megkezdett munkát.

Varga Ivettet idén január 23-án nevezte ki Karácsony Gergely, miután az ő pályázatát ítélték a legjobbnak a posztra.

A pályázók között volt Nemesdy Ervin, eddigi vezérigazgató, Kerékgyártó János, a GKM volt főosztályvezetője, a BKK közlekedésszervezési vezérigazgató-helyettese vagy Somodi László, a BKK korábbi vezérigazgató-helyettese is.

A zaklatási ügy volt az utolsó a pohárban?

Az e-jegyrendszer, dugódíj, 14 év alattiak ingyenjegye, Lánchíd, forgalomcsillapítás, kerékpárutak, együttműködés Vitézyékkel – ezek szerepeltek elsőként a tervei között.

Ingyen tömegközlekedhetnek az egészségügyi dolgozók a járvány idején

Az operatív törzs szombati határozatával összhangban, Karácsony Gergely Budapest főpolgármesterének döntése alapján a vészhelyzet megszűnéséig utazhatnak ingyenesen az egészségügyi dolgozók a BKK járatain – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A korlátlan díjmentes utazási jogosultság az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal vehető igénybe.

A koronavírus-járvány új helyzetet hozott a BKK számára, és Varga Ivett nem kezelte a legjobban az új szituációt: a csökkenő utasszám miatti járatcsökkentési tervét a főpolgármester utasítására vissza kellett vonnia, Karácsony Gergely még bocsánatot is kért az utasoktól. Ezt még túlélte volna a vezérigazgatói székben, de előkerült egy régebbi zaklatási ügy, amelyben élettársát, Nagy Zsoltot, a BKK elektronikus jegyrendszer projektvezetőjét gyanúsították meg, és ő mint vezető nem könnyítette meg az ügy kivizsgálását.

Dr. Varga Ivett / Fotó: Mohai Balázs / MTI

Az i-re az tette fel a pontot, amikor az ügyben a főpolgármesteri hivatal hétvégén egy közös közleményt adott ki, amit előzetesen írásban jóváhagyott Varga Ivett és Draskovics Tibor, az igazgatóság elnöke is, majd néhány óra múlva a közleményt Varga visszavonta.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3