A Budapest Park ismét nagyot dobbantott, júliusban ugyanis 12 év után újra elhozza a fővárosba   Marilyn Mansont  . A kultikus zenész és bandája ráadásul új albummal érkezik. Szintén új show-val jön az electro-swing császára,   Parov Stelar  , hogy újra megtáncoltassa a Park közönségét. A Budapest Park bejelentette 2017 első fellépőit.

Az advent beköszöntével nemcsak a naptárunkat nyitogathatjuk naponta új meglepetésért, de a Budapest Park is új nevekkel támad decemberben, így 2017-ben sem maradunk majd emlékezetes koncertek nélkül.

Az év egyik legnagyobb bejelentése – ide dobpergést kérünk – Marilyn Manson koncertje lesz, aki 12 év után tér vissza Budapestre, új albumával. Manson ugyanis nemrégiben bejelentette, hogy 10. stúdióalbumuk 2017-ben, Valentin-napon jelenik meg, az egyelőre   SAY10   munkacím alatt futó lemezt pedig július 20-án élőben hallhatjuk.

Fotó: Szeretlek Magyarország
Fotó: Szeretlek Magyarország

A már bejelentett előadók között a Scooternek és a legendás Dj Bobonak örülhetünk – előbbi koncertjére már novemberben elmentek az early bird jegyek. Most azonban újabb nevek váltak publikussá, akik már biztosan ott lesznek jövő nyáron Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén: Budapesten csakis itt lép fel 2017-ben az electro-swing császárság, a Parov Stelar, akik tavaly csaknem telt házas buliban táncoltatták meg a közönséget, ezúttal pedig a Burning Spider című vadonatúj show-val térnek vissza, a Parkba. Ugyanígy, 2017-ben a fővárosban csak a Budapest Park nyitóhétvégéjén hallhatjuk majd Rúzsa Magdi gyönyörű dalait.

A kacat-pop és a kackiás bajusz királyai és egyetlen királynője, azaz az Amorf Ördögök két évvel ezelőtt – évi pár koncert erejéig – visszatért a színpadokra, hogy újraindulhasson a fapados űrutazás. Bajuszokat felcsatolni! Az Amorf Ördögök tarka társasága ugyanis 2017-ben a Budapest Parkot választotta egyedüli 2017-es koncertjük helyszínéül. Ők augusztus 4-én lépnek fel.

 A közönség kívánsága számunkra parancs

– vallja a parkos szervezői gárda, így 2017-ben visszatérnek a legnépszerűbb hazai előadók is.

Talán Ezúttal Tényleg Helikopterrel Érkeznek A Helyszínre?
Talán Ezúttal Tényleg Helikopterrel Érkeznek A Helyszínre?

Az első nevek között van a rap két hazai fenegyereke, a géppuskanyelvű Majka & Curtis és a   Halott Pénz   is, akik idén felértek a legnagyobb színpadokra, többször is megtöltötték Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét, ahol már hónapokkal a koncert előtt elment az összes jegy, a koncert napján pedig tízezren énekelték együtt a dalszövegeket. A csapat azóta is megállíthatatlanul szórja a rímeket, május 20-án térnek vissza a Park színpadára.

És ez még csak a kezdet! Idén nemcsak a karácsony miatt érdemes visszaszámolni, ugyanis a Budapest Park is sorra jelenti be a legújabb neveket Facebook-oldalán, így decemberben még biztosan számíthatunk meglepetésre.

A legjobb jegyárakra már érdemes most lecsapni: a Parov Stelar- és a Marilyn Manson-koncertekre pénteken indul a jegyértékesítés, míg a Halott Pénz-koncertre már a jegyek fele elment, így nem árt sietni.

Kiemelt fotó: cdn.blog.hu

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.