Milyen különböző szerepei lehetnek egy zenésznek? Hogyan befolyásolják egy zenekar alakulását a trendek és az elvárások? Miféle tendenciák, változások figyelhetők meg a magyar alternatív zene kapcsán? Karádi Gergő, a Sorbonne Sexual frontembere válaszolt kérdéseinkre.

ContextUs: Két kis-, két nagylemez, egy videó-EP, egy koncertfilm, valamint számos fővárosi és vidéki koncert áll mögöttetek. Első nagylemezetek, a Fáma (2015) szerteágazónak mondható, de alapvetően a tinédzserkor tematikáját hordozza magában. A Kifutás (2017) viszont sokkal átgondoltabb struktúrájú és többek között a magyar „értelmiség” szerepével, az induló alternatív zenekarok helyzetével, valamint néhány politikai kérdéskörrel is foglalkozik.  Hogyan lettek szerelmekből, budapesti éjszakákból, kenderből és körteléből kankós szeretők, grundok és lángoló Bartók-gyűjtések?

A Fámánál a dalok utat törtek maguknak, ott nem ügyeltünk a szelekcióra. Sokkal szentimentálisabb lemez lett, mint a Kifutás, ami eredendően szintén nem volt egy tudatos szerkesztésű ügy. Amikor elkészült, akkor láttuk, hogy egy halvány kontúrokkal operáló albumot hoztunk létre, innen is kapta a címet. Annyiban más a Kifutás, hogy jobban figyeltünk arra, milyen dalokat tegyünk rá. A válogatás kevésbé volt intuitív, illetve engem is jobban kezdtek érdekelni a társadalmi reflexióim.

ContextUs: Az évek során nem csak a dalok tematikája, de a zenekar felállása is többször változott.

Duó még nem voltunk, de minden más igen. Kvartettként indult a Sorbonne Sexual, majd miután Bagaméri Matyi (gitár) barátunk kilépett, trió lettünk. Én ekkor tanultam meg gitározni.

A Fámát hivatalosan trióként hoztuk létre, de a lemezen már dolgozott velünk Rigó Marci (Góbé zenekar) és Zelencsuk Kata.

Ők aktív tagok lettek Galgóczi Olival (Idegen) egyetemben, akivel ismét kvartetté gyúrtuk magunkat aztán. Most Olinak is más lett az útja, és új irányt vettünk. Nagyszerű pécsi billentyűs csatlakozott hozzánk Imhof Bálint személyében, így valamelyest pécsivé avanzsálva a zenekart.

Karádi Gergő, a Sorbonne Sexual frontembere / Fotó: Somogyi Béla

ContextUs: Miben változtat ez a banda eddigi profilján?

Egyszerűen szélesebb lett a hangszerelési spektrum, amin mozgunk, valamint a változás lelkileg is szorosabban összekapcsolt minket. Az új Sorbonne Sexual- megszólalás valamivel tisztultabb, inkább a dalra fókuszál, vagyis abból indul ki, miközben felsejlő progresszivitását nem hagyja el.

ContextUs: Decemberben Ljubljanában és Budapesten, a Robotban is játszotok új felállásban.

Szlovéniában jártunk már, Lendván, de az teljesen magyarlakta. A Ljubljanába leszervezett koncerttől most a kulturális párbeszéd létrejöttét várom.

Az alternatív szcéna általunk is képviselt identitását szeretnénk odavinni és megmutatni. Minden koncertnek tétje van, de a december 14-i, robotos bulinak talán most a legnagyobb.

Kiderül, hogy el tudjuk-e mesélni azt, amit épp magunkról gondolunk, és hogy az működhet-e egyáltalán. Ajánlom ezt a koncertet azoknak, akik kedvelték a régit, de szomjaznak az újra.

ContextUs: A 30Y-nal és külön Beck Zolival már többször dolgoztatok együtt, valamint több fórumon említettétek, hogy jó barátságban álltok a zenekarral.

Úgy is érdemes tekinteni a 30Y-ra mint kultúrateremtő zeneipari entitásra. Számos projektnek próbálnak segíteni, köztük nekünk is. Fontos számukra, hogyan alakul a rock and roll itthon.

Beck Zoli végre újra meghalt a színpadon / ContextUs

Kezdjük az elején! Ahogy ígérték, a kapunyitás és a kezdés között rajongói találkozót tartanak, s bárki elkaphatja a srácokat egy-egy szelfire, aláírásra. A saját szemünkkel láttuk, hogy számos követőjük ment oda hozzájuk, de mindegyiket ugyanakkora lelkesedéssel fogadták, mint az elsőt. Sőt, miközben beszélgetett Beck Zoli egy rajongóval, ám megpillantott egy másikat, miközben sétál, halkan odaköszönt neki.

ContextUs: Terveztek közös projekteket a jövőre nézve velük, vagy esetleg más bandákkal?

Május végén az A38 Hajó Tetőteraszra álmodtuk meg az IDEGEN zenekarral karöltve az Idisorbia nevű közös estet, de a koncert technikai okok miatt elmaradt. Reméljük, majd valamikor tudjuk pótolni.

ContextUs: A 2000-es évek egyértelműen a magyar alternatív zene egyik virágkorának számítottak.  Az elmúlt években viszont a fesztiválok fellépőinek listáját nézve azt mondhatjuk, hogy a népszerűségi mutató másfelé mozdult el.

Azt én is látom, hogy akiktől sokat tanultam és miattuk a Zöld Pardonba is jártunk, azokra már kevesebben mennek el. Mondjuk a Hiperkarma sokadik virágzását éli, az Elefánt és Szabó Benedek tartja magát, az Esti Kornél szintén.

Viszont nyilvánosságban a Halott Pénz, vagy mondjuk Wellhello veri a felsoroltakat, és lemezeladásban is a Kowalsky jár az élen.

Ez egyfelől azt mutatja, hogy a társadalom törzse nem tud érzékenyen reagálni az alanyi megszólalásokra vagy bármire, ami az értelmével próbál kommunikálni. Másfelől azt is jelzi, hogy mennyire mesterségesen hozták létre az adott kulturális tereket az ipari dolgozók. Ténylegesen evidenssé teszik bennük a lényegtelent és kánonná züllesztik a nemtelent.

ContextUs: Terveztek haladni a trendekkel, vagy maradtok a magyar alternél?

Nem vagyunk egy posztmodern zenekar, úgy gondolom, de próbáljuk magunkat minden műfajiságtól távol tartani. Nem tartunk filtereket magunk elé és reflektálunk a minket körülvevő világra. Számomra ez az alternatív, vagyis a műfaji műfajtalan. Ezzel nem lehet trendszerűnek lenni, de nem is ezt akarjuk. Nem emberi léptékű a trend, és nincs olyan alkotói mechanizmus, ami lépést tudna tartani vele. A trend követésével terméket létre lehet hozni, de műalkotást nem.

Karádi Gergő: “Számomra ez az alternatív, vagyis a műfaji műfajtalan” / Fotó: Somogyi Béla

ContextUs: Manapság egyre nagyobb divat lett trash-t alkotni: trash mémek, trash zene, trash bulik. Hogyan viszonyulsz a műfajhoz?

A Szeráfi című dalunk klipje valahol biztosan trash. Ennek a műfajnak az értelmezési horizontja széles. Nekem a Ricsárdgír az önazonos trash, mert ők tudatosan alkotják azzá a cuccaikat. Ellentétben a YouTube sztárjaival, akik utólag, a nézők véleménye által válnak trash előadóvá.

ContextUs: Az elmúlt pár évben egyre többen ismerik meg a Sorbonne Sexual „brandet”. Mennyi energiát fordítotok az imidzsetek építésre?

Ahogy telik az idő, egyre többet. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy ez olyan terület, amin állandóan kívül érzem magam, de mégis benne vagyok, mert benne kell lennem. Arra próbálunk törekedni, hogy ne mutassunk mást, mint amik vagyunk, és ki tudjanak rajzolódni az igazi karakterek.

Sorbonne Sexual – Kettőthármat feat. Beck Zoli ( A38 LIVE )

A Sorbonne Sexual NÉGYRÉT c. koncertfillmjének részlete, a felvétel a novemberi 30y Hét a Hajón eseményen rögzítettük.

ContextUs: Új felállás, új koncerthelyszínek. Várhatunk-e friss dalokat, esetleg lemezt a közeljövőben?

Természetesen tavasszal sem áll le a koncertezés, valamint készülünk egy EP-vel is akkorra. Jön majd egy klip, ha minden igaz, és azt megfejeljük egy nagyobb koncerttel.

ContextUs: Versírással is foglalkozol, filozófiát tanulsz. A Sorbonne dalszövegeinek kérdésfeltevésein és líraiságán ez érződik. Mennyire tartjátok magatokat szöveg centrikusnak?

Nem szöveg köré írt zenét jelent a Sorbonne Sexual, de nyilván fontos számunkra a közlés. Számos dalnál a textus a princípium. Viszont sok esetben a közlés önmagában csökevényes, azt körül kell zenélni, meg kell számára teremteni a megfelelő kontextust. Ez a folyamatos egymásra utaltság jellemzi a dalainkat. Persze ennél sokrétűbb a történet.

Te mit hívsz ma undergroundnak? – Vélemény / ContextUs

Miért érdemes foglalkozni a számtalan irányzatot, alstílust magába foglaló undergrounddal? Miért kell egyáltalán különbséget tenni a mainstream és a szubkultúra között? Az első kérdés esetében azért, mert, habár az underground önmagában tényleg nem mond semmi konkrétat, mégis egy olyan elemre mutat rá, a közvetítés, szerveződés olyan módjára, amelyik mindegyik alkategóriájára jellemző.

ContextUs: Szövegeitekben gyakori az intertextualitás.  Milyen szerepet játszik az életedben az irodalom?

Nem olyan rég megzenésítettem Juhász Ferenc Baudelaire cseréprózsája című versét. Majd’ húsz perces lett. Vannak ilyenek a fejemben, Juhász Ferenchez például a Sorbonne Sexual progresszív oldala igen jól passzol.

Érdekes kihívás lenne egy ilyen lemezt létrehozni. Az embernek az egyetemi szakirodalmak mellett már egyre kevesebb ideje van szépirodalmat olvasni.

Azonban, ha mégis megtehetem, az azt jelenti számomra, hogy felmutatok magam előtt valami igazán emberit. Legyen az egy Benedek Szabolcs-kispróza a 41-es villamoson, vagy a Németh László Iszony éjjel a péntek reggeli latin ZH előtt.

Karádi Gergő: “Legyen az egy Benedek Szabolcs-kispróza a 41-es villamoson” / Fotó: Zebora hivatalos Facebook-oldala

ContextUs: Többen a Sorbonne mellett más zenekarokban is játszotok. Te az Üllői Úti Fuck és a Zebulon Dudora gitárosa is vagy. Ezek teljesen más stílusú zenekarok. Az alter, a punkrock és a parodisztikus csoda tehát egyaránt a mindennapjaid részét képezik. Hogyan férnek meg ezek egymás mellett?

A Sorbonne az anyahajó,a legtermészetesebb adódás mindközül. A Fuck-ban benne van az a punk attitűd, amit nem hagynék veszni magamból. A Zebulon Dudora pedig olyan alkotói folyamatokat indít be, amikre talán már nem lenne energiám, és mint gitáros, itt tudok kiteljesedni. Miótagitárt tanítok, egyre inkább legitimnek érzem a gitáros énem.

ContextUs: Szoktak titeket más zenekarokhoz hasonlítani? Mit gondolsz,mi különböztet meg titeket a mai mainstream alternatív rocktól?

Minden ilyen zenekar kispálos meg harmincipszlonos. A Kaukázus is kispálos volt, meg a 30Y is kispálos volt, meg a HS7, meg mindenki, aki kicsit furábban viselkedett. Ezzel nincs semmi baj, ilyen a kontinuitás: ha hatott rám, elviszem magammal tudattalanul és használom.

CV

Karádi Gergő 1993-ban született Budapesten. Dalszerző, szövegíró, a Sorbonne Sexual, a Zebulon Dudora, és az Üllői Úti Fuck zenekarok tagja. A Károli Gáspár Református Egyetem színházi stúdiumok specializációs hallgatója. Emellett gitártanárként dolgozik a Budai Gitáriskolában.