Miután Karmen Karma kislánya megszületett, még annyi pénze sem volt, mint előtte. Hogy ételt tudjon tenni az asztalra, vetkőzni kezdett. Mára százmilliókat keres.

Visszament a pornóiparba Karmen Karma, hogy ételre legyen pénzük

Amikor első lánya megszületett Karmen Karmának, segély után kellett igényt benyújtania, hogy egyáltalán enni tudjanak – mára azonban a vetkőzésnek köszönhetően nem hogy anyagi gondjaik nincsenek, de gyermekei tanulmányaira is félre tudott tenni egy masszív összeget.
A harmincéves, Kaliforniában élő Karmen Karma első terhességét követően folyamatos anyagi gondokkal küszködött.

Noha barátja, Alex dolgozott, a bére nem volt elegendő a számlákra. Ekkor döntött úgy, hogy ismét pornózni kezd: 21 és 25 éves kora között ugyanis már szerepelt felnőtt filmekben, ám megcsömörlött az ipartól.

A pornó világának van egy olyan sötét oldala, amiről nem sokan beszélnek, vagy talán nem mindenki tapasztalja meg, mindenesetre az én életemben egy fordulópontot jelentett, amikor magam mögött hagyhattam mindezt

– idézte a Daily Star a nőt. Karmen Karma azonban nem érezte jól magát, mert távol volt a babájától, és később a koronavírus-járvány miatt le is állt az ipar.

Aztán jött az OnlyFans

Ő is, miként mások is, teljesen a koronavírus-járványkor hagyott fel a pornóval, és ekkor kezdett el az OnlyFansen ténykedni.

“Elkezdtem online dolgozni, és nem sokkal később több pénz kerestem, mint valaha a szexiparban, (…) 300 dollárt kereshetek szextingeléssel egy sráccal, amiből könnyen havi 160 ezer dollár is összejöhet” – idézte a brit Mirror a nőt.

Azt mondta, évente 2 millió dollárt (620 millió forintot) is megkeres az előfizetőknek kitett képekkel, velük való üzenetváltással.

Már dollármilliomosként várták a második gyermeküket

Öt hónapja megszületett Alexszel közös második lánya is, de ekkor sem hagyott fel Karma a munkával. Igaz, így már mindkét gyereknek tudott félretenni a főiskolájára, ahogy külön bankszámlára is rakott nekik el pénzt.

Nem akarom, hogy valaha is aggódniuk kelljen a pénz miatt. Remélem, a lányaim tisztában tartják majd a döntésemet, hogy ezt a munkát csinálom. Remélem, nyitottak lesznek ezzel kapcsolatban

– mondta a ma már dollármilliomos nő.

Kapcsolódó cikk

Hozzátette, az, hogy pénzt rakott el a felsőoktatásukra, nem jelenti azt, hogy feltétlen orvosnak vagy ügyvédnek kell lenniük. Egyszerűen csak ahhoz akarta megteremteni az alapot, hogy több választási lehetőségük is legyen. Ha a szexiparban akarnak dolgozni, akkor azt is támogatni fogja, de elmondja majd nekik előre, mi az árnyoldala.

“Nem való mindenkinek, de álom életet adott nekem” – zárta gondolatmenetét.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet