Kaszás Attila március 16-án ünnepelte volta 63. születésnapját. A színész 2007-ben egy héttel a születésnapja után hunyt el, miután agyvérzést kapott a színpadon.
Kaszás Attila a színpadon lett rosszul, Stohl Attila kezdte meg az újraélesztést, amíg ki nem érkeztek a mentők, írja a 168.
Szarvas József is a helyszínen volt a tragédia napján, és most, 16 évvel a történtek után felidézte az esetet. “Az öltözőben vártam, hogy színpadra szólítsanak, de ez nem történt meg, ami egyre gyanúsabb lett. Ezért előre mentem a színpadhoz, hogy megtudjam, mi a fennakadás oka.”
Ott óriási volt a felfordulás, Attila pedig a földön feküdt, akkor már eszméletlen állapotban. Ezután érkeztek a mentők
– mesélte. Elmondása szerint semmilyen előjele nem volt a tragédiának.
Semmilyen konkrét előjele nem volt a tragédiának, ezt tanúsíthatom. Még sosem mondtam ezt el, de tíz perccel azelőtt beszéltem vele, hogy összeesett.
“Általános beszélgetés volt, gondtalanul társalogtunk, készültünk a darabra. Örökké emlékezni fogok rá…” – jelentette ki a színész.
Kapcsolódó cikk
Babicsek Bernát édesanyja szívszorító vallomást tett a tragédia évfordulóján
Remélik, a nyomozás lezárulta segít majd nekik, hogy feldolgozzák a tragédiát.