Kaszás Márk már az első menetben elintézte az ellenfelét, Ádám Securityt, aki ugyan már az első ütéstől megszédült, de azt állítja, felállt volna a harmadik menet után is. A két tiktoker még a felkészülésüket bemutató videókban is üzengetett egymásnak. Márk például kijelentette, hogy ha egész nyáron a kanapén pizzázott volna, egy ilyen „verebet” akkor is megverne. Végül is igaza lett.
A kaszkadőr a mérkőzés után elmondta, hogy nagyon kemény edzéseken van túl: Árpa Attilával is gyakorolt, aki olyan erős és akkorákat üt, hogy Márk biztos volt benne, nála Ádám Security sem tud nagyobbat ütni.
„Bíztam abban, hogy az első komolyabb ütésem után Ádám nem fogja bírni a bunyót. Egyébként vagány volt, magához képest többször is odatette magát” – magyarázta a győztes, aki szerint Ádám inkább erőből próbálta megoldani a feladatot. „De – mint mondtam – ez nem testépítés, ez boksz. Úgyhogy igyekeztem kihasználni az előnyömet, a magasságom, illetve azt, hogy sokkal lazább. Ádám merev, kötött” – összegezte Kaszás Márk a győzelme okait.

Kapcsolódó cikk

Márk azt is elmondta, hogy bár eredetileg úgy tervezte, hogy az MMA-harcost a TikTokra feltett videóiért megbünteti, amióta megismerte, változott róla a véleménye. „Nem rossz lelkű srác az Ádám, nem kell bántani. de azért kicsit megbüntettem. Végül is felnyalta a padlót, nem?” – nevetett Márk.
A meghökkentő bevonulásáról elmondta, hogy az ördögi belépőben próbálta a „Kaszás-vibe-ot” hozni: ez volt az ördögiség, hiszen a Kaszás név nem hangzik rosszul a bokszban, főleg nehézsúlyban, főleg ilyen kiütésekkel. Az influenszer azt is hozzátette, hogy hívő és valamennyire spirituális is, így próbálta az energiákat magamba szívni, és úgy felmenni a ringbe, hogy tele legyen energiával és erővel. Úgy érzi, ez sikerült.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.