A spanyol vezetés fél a belga igazságszolgáltatástól, ezért vonták vissza az előző napon az európai elfogatóparancsot a Brüsszelben tartózkodó egykori katalán vezetők ellen – jelentette ki Carles Puigdemont leváltott katalán elnök szerdán, saját magára és kormányának négy volt tagjára utalva.

Sajtóértekezletén Puigdemont azt hangoztatta, jobban örült volna, ha nem vonják vissza az elfogatóparancsot, és a belga hatóságok véleményt mondhatnak az ügyben. Hozzátette, volt kabinetjének tagjaival egyelőre Belgiumban fognak maradni, mivel még nem tudják, hogy szabadon mozoghatnak-e az Európai Unión belül.

Amikor idejöttünk, úgy terveztük, hogy hazamegyünk, amilyen hamar csak lehet, de lehetséges már ez? Meg kell tudnunk a választ

– fogalmazott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.