Hihetetlenül bizarr: Egy McDonald’s-ban emberi csontok mellett esznek a vendégek
A McDonald’s építkezésekor találtak rá a sírhelyekre, és úgy döntöttek, nem takarják el.
A McDonald’s építkezésekor találtak rá a sírhelyekre, és úgy döntöttek, nem takarják el.
Azt állította, hogy démonokat hallott, azért tört be a lakásba.
Nem az az ijedős típus.
A reggeli adásban osztotta meg a szomorú hírt.
Pedig a sportoló azt állítja, nem szokott a lottózásnak hódolni.
Nyertes Zsuzsa visszautasította, mivel nagyon szerelmes volt valaki másba.
A 77 éves énekes úgy gondolta, ideje átgondolni az öröklést.
Az olvasás gyerekkora óta fontos szerepet játszik az életében.
Állítása szerint Zámbó Jimmy nagyon kemény ember volt, aki nem tolerálta az ellenkezést.
Orvosi ellátást kapott az ámokfutó.
Kislánya születése foglalkoztatja az öregedés.
Rendeződött a viszonyuk.
Egy lakóház emeletéről videóra vették, ahogy a rendőrök üldözik, majd meglövik a tettest.
Egy férfi megpróbálta kirángatni a helyéről utastársát.
Pedig a rappernek úgy néz ki, elég jól megy a szekér.
A felesége is megerősítette.
Csodával határos, hogy nem lett agykárosodása.
„Muszáj volt megszúrnom.”
A rendőrség is kereste.
Eddig csak sejteni lehetett.
Úgy tűnik, a szervezete sem viselte jól.
„Előbb-utóbb úgyis kiderül az igazság rólad… és róla is!”
A bácsi húsz éve üzemeltette a kisboltot.
Szerinte Reninek nincs elég agyi kapacitása ahhoz, hogy elvárja, mások ne degradálják.
Alekosz nagyon csalódott.
Érzi, hogy az apja lelke vele van.
Véletlen egybeesés lenne a rendszám, vagy utalás?
Komoly szigorítást vezetnek be a hatósági áras termékekre.
Sokszori próbálkozás után végre hitelesítették a profilját.
Állítása szerint csak kíváncsi volt.
Eleinte az új tulajdonosok folytatták a kert gondozását.
Az özvegy cuki videót osztott meg a kislányról.
Egy új vállalkozást indít egy barátjával.
A koncertszezon mellett forgatott is, ráadásul a szerepe is lelkileg megterhelő volt.
Gregor Bernadett is reagált.
Egy zsűriszerepet utasított vissza a Szerencsekerékért.
Azt is elárulta, hány férfivel volt már együtt.
Korábban azt pletykálták, hogy a páros szakított.
Nem indult egyszerűen a kapcsolatuk.
Harry herceg és Diana hercegnő akkori párjának apja egyetértenek abban, hogy a hercegnő halála nem baleset volt.
Ő azt állítja, segíteni akart.
Túl sok rántott hús.
Gyerekkora óta házasságra és gyerekre vágyik, mégis még mindig egyedül van.
A börtönben nem feküdt ennyit egyhuzamban.
Sarolta hercegnő koszorúslányruhája miatt vesztek össze.