Szabó Simon igazán nemes ügybe kezdett – A nyirokdaganattal veszi fel a harcot
Kisfia egyik iskolatársának kezelésére gyűjt.
Kisfia egyik iskolatársának kezelésére gyűjt.
Nem érti, miért nem jut a szerkesztők eszébe.
Megvizsgálták a Tóth Gabi-jelenséget.
Bejött az élet.
Nagy összeget nyert a TV2 egyik műsorában.
Megpuszilta a kígyót, az állat pedig ezt nem értékelte.
Azóta teljesen elment a kedve a dohányzástól.
Rehabilitációs klinikán folytatja a felépülését.
Két évig volt a műsor mentora.
Egy új könyv állításai szerint a hercegnő egyszer amiatt is panaszkodott, hogy találkoznia kell az alattvalókkal.
Muri Enikő keményen beszólt Hódi Pamelának.
Lakhelyén hadiállapot van érvényben, emiatt a tárgyalásokon megtagadják a vádlottak ügyvéd fogadási jogát.
Később azzal védekezett, hogy ruhában gondolta.
A férfi általában kulcsra zárva tartja a titkos szexszobáját.
Ő is nézi a Sztárban Sztár leszek!-et.
A koncertek mellett három helyen kell dolgoznia a megélhetésért.
Korábban már a Konyhafőnököt is parodizálta.
Több versenyző is egyetértett abban, hogy Pameláék túl durvák és agresszívek
Egyszer ezt, egyszer azt írta a leveleiben.
Három végtagját vesztette el egy balesetben.
Ugyanabban a szoknyában adott interjút, amit a nagy napon is viselt.
Ausztriai nyaralásán sérült meg.
Vasárnap tartották a keresztelőt.
Azért, mert nem végzett házi munkát.
„Négy hónap alatt eljutni a paneltől a jachtig – az kiváltja az emberek ellenszenvét.”
Ő nagyon másként élte meg a gyászát.
Szerintük két énje van.
A rapper szerint a műsorban „szinte mindenki kamuzik”.
24 órán át várt, hogy valaki rátaláljon, de nem bízott benne, hogy túléli.
A kislánynak is van érzéke a színészethez és a zenéhez.
Majka felelőtlen ígéretet tett.
Panka 16 éves.
Egy akupuntúrás tűt szúrt fel a húgycsövébe.
Barátaira és utazásra is költött.
Szigorú hierarchia szerint osztják szét a királynő hagyatékát.
Ritkán látott feleségével posztolt.
Megdöbbent, mikor meglátta, mit néz gyereke a tévében.
Évezredekre eltűnne az élet a Földről.
Hálóingben mászott ki az épületből.
Elárulta, mi történt.
A férfi egy pár edzőcipőt, készpénzt és szállást ígért a kislányért.
A kutyája a háza előtt végezte el a dolgát.
Spongyabobos alsónadrágja vezette a letartóztatásához.
Másodszorra is kimondták az igent.
Az ex azt állítja, hogy milliókkal tartozik neki.
A királynő halála sem hozta közelebb a testvéreket.