„Nincs tovább, vége” – A zsűri sem tudta megmenteni őket, A Nagy Duett meglepetéspárosa kiesett, sokkolta a stúdiót
Kezdetét vette a Nagy Duett harmadik adása, ahol az énekesek és amatőr partnereik mérték össze tudásukat.

Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
naponta frissül
Kezdetét vette a Nagy Duett harmadik adása, ahol az énekesek és amatőr partnereik mérték össze tudásukat.

Van az a pillanat, amikor a magyar állam hivatalosan is megüzeni a mulatós királynak, hogy vége a dalnak. Lajcsi ránézett a kijelzőre, és olyat érzett, amit eddig csak a kék fényben úszó színpadokon.

Bár a Séfek Séfében elbukott, Vasiu Cynthia nevét egyetlen pillanat alatt megjegyezték a nézők. A szókimondó versenyző nem kertelt, korábban elárulta, hogy ha megnyerné a versenyt, a nyereményét mellműtétre és egyéb szépészeti beavatkozásokra fordítaná. Úgy tűnik, az álmáról azonban a kiesése után sem tett le: elárulta, mi lesz a mellei sorsa.

Soha nem látott drámai fordulatot vett a Séfek Séfe legutóbbi adása, amikor mentőt kellett hívni a stúdióba egy sürgős orvosi ellátást igénylő eset miatt. Az izgalmak már eddig is a tetőfokára hágtak, de ilyen helyzet még nem fordult elő a műsor történetében. Eközben a versenyzők teljesítménye is mélypontra zuhant, az elkészült ételek minősége minden eddiginél gyengébb lett.

A Séfek Séfe konyhájában intenzív érzelmek és nyomás uralkodik, ahol a versenyzőknek nemcsak a konyhai kihívásokkal, hanem a csapatdinamikával és a séfek elvárásaival is meg kell küzdeniük. Krausz Gábor még a saját versenyzőjével is összekapott. Palkó nem titkolta, hogy összeszedetlennek tartja a séfet, akinek „egyetlen épkézláb mondata nincsen”.

Most derült ki igazán, mi is volt kettejük között.

Elkísérték utolsó útjára Kontra Györgyöt, az M1 Híradó néhai bemondóját, aki február elején vetett véget az életének. Az MTVA munkatársa vonat elé vetette magát, miután már nem tudott megküzdeni a szerelmi bánatával. Szűk családi körben tartották meg a temetését.

Mély gyászba borult Martin Short családja, miután a 75 éves kanadai színész és humorista megerősítette, 42 éves lánya, Katherine elhunyt.

Az Exatlon Hungary 2026-ban visszatér a TV2-re – jelentette be a csatorna a Sztárban Sztár All Stars fináléjában tavaly év végén. A népszerű extrém sportvetélkedő az ikonikus párossal, Palik Lászlóval és Gelencsér Timivel érkezik idén év elején. Kiderült, hogyan győzte meg a csatorna a műsorból korábban már egyszer távozó Palikot, hogy elvállalja a felkérést.
