Molnár Áron arra kéri a zenészeket, hogy mondják le az augusztus 20-ai koncertjeiket szolidaritásból
Nem hagyja annyiban a hatalom ellehetetlenítését.

Független magazin — 2016 óta
Rovat
Celebek, influenszerek és a szórakoztatóipar szereplői. Személyes történetek, nyilatkozatok, konfliktusok és a bulvár mögötti összefüggések.
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
Nem hagyja annyiban a hatalom ellehetetlenítését.

A Margaret Island és ByeAlex is kikerült az augusztus 20-i ünnepség programjából, noha korábban mindkét formációt beharangozták. A döntésről hivatalos indoklás nem érkezett.

Ezzel foglalkozik majd.

Kafi Rea Milla egy hónapja adott életet a kisfiának, Jonatán pedig gyönyörűen fejlődik, amit most meg is mutatott a közösségi oldalán.

Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik biztosnak érezték a helyüket az RTL sikerműsorában, az Exek csatájában, ugyanis szövetséget kötöttek Király Petivel és Kovács Dóri párosával, valamint a többiekkel is jó viszonyt ápoltak.

Mátészalka örökre beírta magát a történelembe, azt a táblát már senki nem felejti el.

A Hal a tortán keddi adásában Gáspár Győző korábbi egyetemi kapcsolatára utalt Kandász Andreával, többször is megemlítve, hogy szerelmesek voltak egymásba.

Nem hagyják unatkozni a nézőket a Hal a tortán legújabb évadának szereplői. Volt itt sírás, nevetés, most pedig megdöbbentő vallomással rukkolt elő Gáspár Győző.

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis bejelentette, hogy megszerezte az egyik legnagyobb szlovákiai építőipari cég többségi tulajdonát.

Andy Vajna özvegye, Ráthonyi-Palácsik Tímea közel egy hónappal ezelőtt hozta világra a kislányát, aki csak fél évvel fiatalabb, mint a béranya segítségével született testvére.
