„Ez már nem szakma, hanem hadviselés” – Kiderült az igazság Deák Dani titokzatos választási mérésekről, Hann Endre nem kímélte a propagandistát
A Medián igazgatója szerint Deák Dániel nem létező adatokkal trükközik.

Rovat
A Medián igazgatója szerint Deák Dániel nem létező adatokkal trükközik.

Újabb fordulatot vett a Heti Hetes visszatérése körüli vita. Most Kolosi Péter, az RTL programigazgatója és vezérigazgató-helyettese is megszólalt, miután Puzsér Róbert élesen bírálta a műsor időzítését. Kolosi azt is elárulta, miért döntöttek úgy, hogy a választás utánra időzítik a műsort.

A Heti Hetes újabb szereplőjéről rántotta le a leplet az RTL. A csatorna közlése szerint Thuróczy Szabolcs csatlakozik a közéleti kibeszélőműsor csapatához.

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, amikor kiderült, hogy a nézők hiába várták a mindent eldöntő eheti finálét, a csatorna ugyanis az utolsó pillanatban teljesen átírta A Nagy Duett szabályait.

A BBC is felfigyelt a magyar kistelepülések sötét titkait feltáró „A szavazat ára” című dokumentumfilmre, ám a magyar kormánytagok közül egyedül Navracsics Tibor mert érdemben reagálni a brit közszolgálati csatorna megkeresésére.

Megdöbbentő fordulat a könyvpiacon: egy politikai lejáratásra szánt képregény taszította le a trónról a legnépszerűbb regényeket a legnagyobb hazai könyvterjesztőknél.

Büntetőeljárást indított a rendőrség egy pedagógus ellen, aki februárban Óbudán hat, mások által előzőleg már megrongált kormányzati plakátra fújt fel közéleti üzeneteket – az ügyet a Magyar Helsinki Bizottság vette fel, és az ügyészségen támadta meg a gyanúsítást.

Brutál nehézségű pályákat ígérnek. Palik László és Gelencsér Timi Dominikáról jelentkezett be a Nagy Duettben, és elárultak: az Exatlon Hungary szintet lépett.
