Nem fél a többmilliós bírságtól: A TV2 kimondta, hová kell húzni az ikszet a 2026-os választás során
Többször elkövették már az elmúlt évek során.

Rovat
Többször elkövették már az elmúlt évek során.

Pénteken derült ki, hogy az ATV megválik a Csatt és a Csatt.2 című produkciók műsorvezetőjétől, Egri Viktortól. Az egykori sportkommentátort állítása szerint szintén váratlanul érte a szerződésbontás, a műsorok alacsony nézettsége szerinte csak egy ürügy volt a csatorna vezetésének arra, hogy elküldjék őt. A tévés most újabb kritikus nyilatkozatot adott távozása kapcsán.

Redditen kezdett terjedni egy lista, amely szerint már össze is állhatott A Nagy Duett idei szereplőgárdája. A TV2 egyelőre nem erősítette meg a neveket, de a műsor tavaszi visszatérése és a zsűri átalakítása már biztosnak tűnik.

A januári szünet után a májusig tartó szezonban az ATV legnépszerűbb műsorvezetői váltásban vezetik a Csatt és a Csatt.2 című vitaműsorokat – derül ki a csatorna közleményéből.

Sok néző úgy érzi, nézhetetlen lett a kedvenc műsora.

A Lakásvadászok, a TV2 új realityműsora 2025 novemberében indult, amelynek a háziasszonya Lékai-Kiss Ramóna. A karácsonyi szünetet követően az első új adás idén január 5-én, vagyis hétfőn került képernyőre. Igen ám, de máris búcsúznia kell a nézőknek a műsortól, a helyét más veszi át a következő héttől.

Elképesztő sikert aratott a Hogyan tudnék élni nélküled? televíziós bemutatkozása. A TV2 programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója, Fischer Gábor Instagram-bejegyzése szerint a produkció 42 százalékos nézettséggel debütált az újév első napján. A kiemelkedő eredményt előrevetítette, hogy a történet folytatása és a hozzá kapcsolódó koncertek iránt is óriási az érdeklődés. Az ötletadó producert is kérdezte a Blikk arról, meglepte-e az újabb siker.

Új műsorvezetővel bővül az ATV Fórum csapata 2026 januárjától. Papp Réka Kinga csatlakozik a közismert interaktív műsorhoz.

Fontos bejelentéseket tett a TV2 jövőjéről Fischer Gábor egy friss interjúban, amely már most felkavarta a tévés világot. Kiderült, kik kerülnek be A Nagy Duett új zsűrijébe, és milyen műsorokkal készül a csatorna 2026-ra.

A Duna TV népszerű zenés szórakoztató vetélkedője, a Magyarország, Szeretlek! 2026 januárjától tartalmi megújuláson megy keresztül, amelynek részeként új szereplők csatlakoznak a produkcióhoz.
