Szabó Magdáról sétányt, Psota Irénről utcát neveznek el a II. kerületben
A női és férfi utcanevek arányán is módosítani akarnak.

Rovat
A Politika legfrissebb cikkei a Contextuson.
A női és férfi utcanevek arányán is módosítani akarnak.

„Ha a katonai junta leveri a forradalmat, akkor annyi a jövőnknek. Nem fogok megnősülni, nem lesznek gyerekeim, mert nem tenném ki a családomat annak, hogy egy ilyen rezsim alatt éljünk" - mondta egy 21 éves fiatal.

Megvizsgálják az Iparművészeti Múzeum integrálásának lehetőségét is.

Kásler Miklós nevezte ki.

Csak év végéig az állampárt 100. évfordulója apropóján.

A kijárási tilalom este tíz órára módosul, este 10-től hajnali ötig tart.

Az egyelőre nem ismert, hogy könnyítések a fertőzésen átesett csaknem hárommillió emberre is vonatkoznak-e majd.

“A pandémia, sajnos, drámaian növelte a szegények számát, ezrek elkeseredettségét” – mondta Ferenc pápa.

Felkészül: Google.

Egymás után két ítélet is született a brazil elnöki család ellen egy újságírónő javára.
