Nemrég beszámoltunk a Katona József Színház körüli botrányról. Egy munkatársuk távozott a társulattól, ugyanis a kollégáival “erkölcstelen módon” viselkedett. Most azonban az eddig ismeretlen, a Katona által titkolt személy maga állt a nyilvánosság elé.

A ContextUs is hírt adott a Katona József Színház által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményről, miszerint a színház egyik munkatársa „erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival”.

Botrány a Katona József Színházban: Erkölcstelen viselkedés miatt kirúgták a munkatársukat

Közleményt jelentetett meg a Katona József Színház, amelyben arról írnak, hogy a színház egyik munkatársa „erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival”. Hogy pontosan mit tett, azt nem részletezi a közlemény. Mindenesetre a Katona az egész társulatnak felajánlotta egy pszichológus segítségét az ügy feldolgozásához.

Hogy pontosan mit tett, azt nem részletezi a közlemény. Mindenesetre a Katona az egész társulatnak felajánlotta egy pszichológus segítségét az ügy feldolgozásához.

Számos sajtó fordult a Katona József Színház sajtóreferenséhez, azonban érdemi választ nem kaptak. Az Index korábban arról írt, az “erkölcstelen viselkedés” szexuális zaklatás lehet.

Gothár Péter rendező / Fotó: MTI

Gothár Péter nyilatkozatát cikkünk publikálásától számított alig egy órával ezelőtt osztotta meg a társulat a hivatalos Facebook-oldalán.

Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle. Most, hogy ez az eset a színház, s azon keresztül az ország nyilvánossága elé került, szeretném bocsánatkérésemet nyilvánosan is megismételni. Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam

– olvasható a közleményben. A két közlemény között ellentmondás van, hiszen az első szerint többször és több dolgozóval erkölcstelenül bánt Gothár Péter. Ám a rendező nyilatkozata szerint egy munkatársról van szó.