Nagy vitát váltott ki Kayla Lemieux tanárnő, akinek a megjelenését sokan nem megfelelőnek gondolnak, mivel hatalmas műmellekben és mellbimbókban tartja az óráit.

A kanadai iskola védelmébe vette a transznemű tanárját, akit azért kritizáltak, mert mellprotézissel és kiálló mellbimbókkal felszerelkezve tartotta óráit, írjaDailyStar.

A tanárnő a Reduxx szerint tavaly kezdte meg átalakulását férfiból nővé. A róla készült képek elterjedtek a közösségi médiában, és vitatottá váltak.

Volt, aki azt mondta, hogy a tanárnőt el kell távolítani a posztjából, és meg kell akadályozni, hogy a diákok ki legyenek téve hasonló eseteknek. Más pedig azt hozta fel, hogy a legtöbb iskolában a diákoknak is igazodniuk kell bizonyos öltözködési szabályokhoz, és ha egy diák menne be így az iskolába, annak is lennének következményei.

Kayla Lemieux Tanarno Mumellek Iskola Transznemu

A kritikákra az iskola a szülőknek küldött közleményben reagált. “Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy megismételjük közösségünknek, hogy elkötelezettek vagyunk a biztonságos, gondoskodó, befogadó, méltányos és barátságos tanulási és munkakörnyezet megteremtése és fenntartása mellett minden diák és alkalmazott számára.” 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet