A világ metrói közül az egyik legveszélyesebb a kései ’70-es és a korai ’80-as évekbeli, New York-i volt.  

Hirdetés

Egy svájci fotográfus, Willy Spiller viszont végigkövette, hogy megörökítsen nekünk olyan képkockákat, amiért érdemes odatapasztani a szemünket. A sötét és atmoszférikus fotósorozatot akár hívhatnánk Hell On Wheels-nek, azaz Pokol kerekeken-nek is.

A New York-i fotográfus és egyben a város lakója szem- és fültanúja volt a rap születésének, a graffiti felemelkedésének és Ed Koch polgármesterré választásának is, aki 2013-ban hunyt el.

Sajnos tanúja volt több bűnténynek is. A New York-i metró aluljárókban történt erőszakos esetek rátája baromira magas volt 1980 környékén, és emiatt a New York-i Rendőrség több mint 2300 járőrével pásztázta nap mint nap a helyszíneket. Spiller pedig dokumentálta a látottakat.

Noha a fotók először 1984-ben láttak napvilágot, a Hell On Wheels-nek 2016-ban volt a fénypontja. Sturm & Drang jelentette meg a svájci munkáit limitált nyomtatásban, amely könyvnek a borítóján élénk színű kávézóasztal díszeleg.

“Willy Spiller nem a sötétségét tárta fel a metró aluljáróknak, hanem inkább egyedi sajátossággal bíró, eleven birodalmát.

– emlékezett vissza a Sturm & Drang munkatársa.

Több fotó nem adja vissza a kriminális jellegét a metró aluljáróknak, sokkal inkább csodálatos korrajzot dokumentálnak.

Hirdetés