49 éves korában meghalt Keith Flint, a Prodigy frontembere. Az együttes extrém külsejéről ismert frontemberét hétfőn reggel holtan találták essexi otthonában.

Flint halálát a Sun írta meg először az essexi rendőrség információira hivatkozva, majd a Prodigy a hivatalos Instagram-oldalán erősítette meg a halálhírt. E szerint Keith Flint a hétvége során öngyilkos lett.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A hír igaz, el sem tudom hinni, amit mondok. Azonban tesónk, Keith a hétvégén véget vetett a saját életének[/perfectpullquote]

– írta zenésztársa, Liam Howlett, aki a poszt szerint alapján egyszerre érzi magát kib_ott dühösnek és lesújtva.

Keith Flint 2 2
Keith Flint, A Prodigy Frontembere / Fotó: Nme

Az essexi rendőrség szóvivőjének közlése szerint hétfő reggel, 8 óra 10 perc körül egy 49 éves férfihoz érkeztek ki egy Brook Hill-i címre, miután egy telefonáló aggódott az ott élő férfi miatt, ám a rendőrök már csak a személy halálát tudták megállapítani. A közlemény szerint gyanús körülmény nem merült fel.

Keith Flint 1969 szeptemberében született, Kelet-Londonban nőtt fel, majd a hetvenes évek közepén szüleivel az essexi Springfieldbe költözött. Később Chelmsfordban járt iskolába, a tanulmányai végeztével pedig  Braintree-be költözött.

Itt, egy helyi rave klubban, ismerkedett meg a Prodigy alapítójával, a DJ-ként tevékenykedő Liam Howlett-tel. Howlett 1990-ben alapította a Prodigyt, amihez Flint előbb táncosként csatlakozott, idővel azonban a csapat arca és frontembere lett.

The Prodigy – Firestarter (Official Video)

Tour Dates -http://www.theprodigy.com/ Stream or buy all music by The Prodigy – https://prdgy.lnk.to/music Official Prodigy merch – https://prdgy.lnk.to/stor…

A brit zenekar a kilencvenes évek során az Egyesült Királyság egyik legnagyobb, legikonikusabb együttesévé vált. Népszerűségüket nagyrészt a Firestarter és Breathe című daloknak köszönhették. Mindkettőben az extrém frizurájáról és piercingjeiről ismert Flint énekelt.

Miután a Firestarter fekete-fehér klipje lement a Top of the Popsban, a BBC letiltotta. Állítólag több szülő is arra panaszkodott, hogy a tévében látott videó megrémítette a gyerekeiket. A dal szövegét Flint írta a színpadon átélt élményeitől ihletve.

Keith Flint megszállott motoros is volt, Team Traction Control néven saját motorcsapatot alapított, egy alkalommal pedig közel 2500 kilométert utazott Angliából Dél-Spanyolországba, hogy részt vegyen egy 2007-es versenyen. A frontember az utóbbi időkben kocsmát is üzemeltetett Pleshey-ben. A pubot 2014-ben vette meg és újította fel, de három év után kiszállt belőle.

A Prodigy 2018 novemberében adott ki utoljára nagylemezt, amelyen Keith Flint is szerepelt. A No Tourists az együttes hetedik albuma volt, még a megjelenés hónapjában világkörüli turnéra indultak vele. Keith Flint így idén már több koncertet is adott Ausztráliában, nemrég pedig Új-Zélandon koncertezett.

Campus Fesztivál 2017 – The Prodigy, Lukas Graham és Alle Farben is Debrecenben – – ContextUs

Végre befutottak az első fellépők az idén már 10. jubileumára készülő Campus Fesztivál 2017-re is, az ünnepi hangulathoz mérten pedig rögtön több külföldi névvel is szolgált a debreceni szervezőgárda. A legnagyobb fogásnak idén a The Prodigy tűnik, akiket ugyebár már tényleg senkinek sem kell bemutatnunk itthon, de jön Lukas Graham, a hazai földön szintén jól ismert Alle Farben, Nod One’s Head és a 2 Unlimited is.

A Prodigy állandó szereplője volt a magyar fesztiváloknak is. Idén nyáron a SZIN-en léptek volna fel, ez lett volna a csapat 15. magyarországi koncertje. Az első magyarországi fellépésük1995 júniusában volt a Petőfi Csarnokban, később többször játszottak a Sziget és a Volt fesztiválokon, de az utóbbi években eljutottak a Campusra és a Fezenre is.

Popsztárok hívják fel a figyelmünket a depresszió súlyosságára / ContextUs

A serdülők között a depressziósok száma 30%-kal emelkedett az elmúlt évtizedben. Azt is megfigyelhetjük azonban, hogy ez a generáció talán jobban hangot tud adni a szenvedésének, mint ezelőtt akármelyik. Erre pedig kétség kívül nagy hatással vannak a popsztárok, hiszen Selena Gomez, Pete Davidson és Lady Gaga is nagy figyelmet szentelnek ennek a problémának.

Keith Flint hosszú ideje küzdött a depressziójával, amit alkohollal és kábítószerekkel próbált elviselhetőbbé tenni. A drogok és az alkohol miatt a saját bevallása szerint visszahúzódóvá és unalmassá vált, valamint egyre többet gondolt az öngyilkosságra is, amit a nyilvánosság  előtt is vállalt. “De tökösnek kell lenned ahhoz, hogy megöld magad. Én gyáva voltam” – nyilatkozta egy 2009-es, tíz évvel ezelőtti interjúban.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.