Keleti Andrea március végén egy rejtélyes vírusfertőzés miatt került kórházba, miután a napokig tartó magas láz és a kimerültség teljesen ledöntötte a lábáról. A mindig mosolygós és sportos táncművész családja is megrémült, ám a húsvétot már együtt ünnepelhették otthon. Most, hogy már újra erőre kapott, Andi nemcsak visszatér a táncterembe, de egy nagyszabású projekten is dolgozik.
Korábban már lapunk is beszámolt arról, hogy Keleti Andreát március végén súlyos betegség döntötte le a lábáról, ami miatt kórházba is került. A mindig mosolygós, sportos táncművész akkor a közösségi oldalán árulta el követőinek, hogy a szervezetét egy ismeretlen vírus támadta meg, és bár kezdetben otthon próbált megküzdeni vele, végül nem maradt más választásuk: mentőt kellett hívni.
„Azt mondhatom, hogy pusztító. A múlt hétvégén volt egy pont, amikor annyira megijedtünk, hogy mentőt hívtunk. Tudjátok, hogy sportos vagyok, erős és igazán akaratos ha kell, de most legyőztek” – fogalmazott korábban Keleti, aki most bővebben is mesélt rejtélyes betegségéről, amivel sikerült az egész családjára ráijesztenie. “Két hétig magas lázam volt, és bárhogy próbáltuk, gyógyszerekkel nem sikerült csillapítani otthon. Négy nap után már gyanús volt, így a férjem felhívta az ügyeletet, de nem fogadtak. Két nappal később már tényleg nagyon aggódtunk, ki is jött a mentő, de a kórházból még vizsgálatok nélkül hazaküldtek. Sajnos, az állapotom nem javult, így a kilencedik napon, teljesen kimerülve végül mégis befeküdtem” – idézte fel a táncművész a történteket.
Hozzátette: nyolc nap után hazatérhetett, és a húsvétot már otthon, a családja körében tölthette, és most, majdnem egy hónap után érzi úgy, hogy végre kezdi visszanyerni az erejét. “Mostanra kezd elmúlni a betegségtudatom, és kezdek erőre kapni. Az orvosok is mondták, az egészségtudatos és sportos életemnek köszönhetem, hogy ilyen hamar sikerült felépülnöm” – mondta a story.hu érdeklődésére.
Azt is elárulta, miszerint annak ellenére, hogy már gyógyulófélben van, csak fokozatosan veszi vissza a munkáit: jövő héttől a kezdő, majd a felnőtt haladó táncóráit már megtartja, emellett egy nagyszabású projektbe is kezd. A táncművész a Gundel Éteremmel összefogva hozza újra divatba a szalontáncokat.
– Szerencsére óriási rá az igény, mert a ma esti első rendezvényre nagyon hamar elkeltek a jegyek, de a jövő havira is szinte mind. Az eseménynek én leszek a háziasszonya, s óriási megkönnyebbülés, hogy ha végszóra is, de sikerült összeszednem magam – fogalmazott Keleti Andrea.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet