Kelly Clarkson és Brandon Blackstock 4 éves fia még nem tud beszélni

Kelly Clarkson és férje, Brandon Blackstock nemrég szembesültek azzal, hogy négyéves kisfiuk, Remy lemaradt a beszédfejlődés terén.

A fülével problémák voltak

Remington Alexander Blackstock, Brandon és Kelly Clarkson 4 éves fia egyelőre nem tud beszélni folyékonyan. Clarkson exkluzív interjút adott a People magazinnak, amelyben elmondta, nagyon sok probléma volt Remy fülével kisbaba korában. Az orvosok is megerősítették, hogy “maradt fenn hátránya” ennek.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Bizonyos dolgokat nem hallott jól, ami miatt sajnos a beszédben is lemaradt, legalább 9 hónappal az átlagos négyévesek mögött. Inkább csak szavakat használ, mert nagyon bizonytalan volt eddig, nem mert mondatokat alkotni[/perfectpullquote]

– magyarázta az énekesnő.

kelly clarkson ferje brendon blackstock fia
Kelly Clarkson / Fotó: Getty Images

Most, hogy a fülproblémák megoldódni látszanak, a karantén ideje alatt a kisfiú rengeteg időt töltött különféle beszédfejlesztő játékok gyakorlásával, hogy mielőbb utolérje társait. Clarkson szerint bizony remekül halad.

Nem akar több gyereket Clarkson

Az énekesnő szült két gyermeket, és köszöni, neki ennyi elég is volt: ő és férje tettek róla, hogy ne lehessen több gyermekük. A férfi ugyanis vazektómián vett részt, ami egy visszafordíthatatlan fogamzásátlási módszer.

Az énekesnő az Extra magazinnak azt nyilatkozta, kimondhatatlanul hálás, hogy többé nem esik teherbe. “Gyönyörű gyermekeim vannak, de kész, én végeztem ezzel a dologgal” – mondta.

kelly clarkson brendon blackstock csaladja
/ Fotó: Rich Fury / Getty Images

Clarksonnak egyébként a gyermekein kívül két mostohagyermeke is van: Savannah 18, Seth 15 éves. Emellett az énekesnő bevallotta azt is, bizony nem könnyű az anyaságot és az éneklést összehozni, és bár imád a gyerekekkel lenni, ez bizony egy nagyon, de nagyon kemény munka.

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból