Sokkoló videó került fel az internetre a Kenyában lezuhant kisrepülőgépről, lángokban áll a roncs, mindaz, ami megmaradt a járműből. A repülő fedélzetén nyolc magyar állampolgárságú utas is tartózkodott. Túlélők nincsenek.
Szörnyű videó került elő a Kenyában lezuhant kisrepülőgépről, amelynek fedélzetén magyar utasok is voltak. Röviddel a felszállás után kigyulladt és lezuhant egy turistákat szállító kisrepülőgép, túlélők nincsenek.
A kenyai polgári légiközlekedési hatóság megerősítette, hogy 10 utas és 2 fős személyzet vesztette életét a szerencsétlenségben, köztük nyolc magyar, valamint két német állampolgár. A lángokban álló, lezuhant gépről videó is készült, amelyet az X-en osztottak meg.
A Mombasa Air Safari légitársaság által üzemeltetett Cessna 208-as repülőgép a Diani tengerparti üdülőhelyről tartott Kichwa Tembo leszállópályára, a Maasai Mara Nemzeti Rezervátumba.
„Jelenleg minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy minden lehetséges támogatást megadjunk az érintett családoknak” – áll a légitársaság közleményében.
A Citizen TV beszámolója szerint a holttestek felismerhetetlenségig megégtek. A szafarit szervező társaság közölte, hogy jelenleg a legfontosabb feladatuk az áldozatok családjainak támogatása.

Kapcsolódó cikk

Stephen Orinde, Kwale megye kormánybiztosa a BBC-nek elmondta, hogy a baleset kivizsgálását az erős viharos időjárás is nehezíti. A helyi sajtó szerint a gyenge látási viszonyok és a rossz időjárás hozzájárulhattak a tragédiához.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

bagolyne-varga-dorka-csaladja-tragedia

Felfoghatatlan családi tragédiák sújtják Dorkát: kisbabájuk elvesztése után meghalt a férje, eközben újra gyermeket vár

Nem léteznek rá megfelelő szavak, amik leírhatnák azt az ép ésszel fel sem fogható fájdalmat, amit egy fiatal nőnek most át kell élnie. Bagolyné Varga Dorka még csak 19 éves múlt, de már több megpróbáltatáson kellett átesnie, mint másnak egész életében. Nem elég, hogy a férjével március közepén tragikus körülmények között elveszítették a kórházba kerülő kisbabájukat, most a szívműtéten átesett párja is életét veszítette. A fiatal nő ráadásul a várandóssága 24. hetében jár, a születendő kislányuk viszont így már soha nem fogja megismerni az édesapját.

kenyai-repulogpe-baleset-oka-magyar-utasszervezo

Megszólal a magyar utazásszervező a tragikus kenyai balesetről: „Meg is lepődtem, hogy egyáltalán felszálltak”

Megbízható, karbantartott gépekkel repülő légitársaságnak ismeri a Blikknek nyilatkozó, helyi utazási irodát vezető magyar szakember azt a kenyai céget, amelynek a lezuhanó repülőjén nyolc magyar lelte halálát. Szerinte az esőzés és a vihar okozhatta a tragikus balesetet. A kenyai szafaritúrák nagyon népszerűek a magyarok körében, évente több ezren utaznak ezért az afrikai országba.