Mennyit ér meg neked a képzőművészet? Adnál karácsonyra festményt a szerettednek? A Resident Art Fair 2019 – kortárs karácsonyi vásáron megteheted.

Az elmúlt egy év során három nagy sikerű vásárt (RAF 2018ZiggY Art FairResident Art GARTEN) hozott létre a Resident Art művészeti ügynökség. A tavaly karácsonyi RAF folytatásaként idén decemberben is megszervezik a Resident Art Fair 2019 – kortárs karácsonyi vásárt.

A korábbi koncepciót kissé átalakítva, ezúttal a bevezető árú műveket bemutató Young n’ Fresh szekció mellett összeállítottak a szervezők egy gyűjtői darabokat bemutató Collectors’ Selection részleget, ahol a már klasszikusnak mondható kortárs művek játsszák a főszerepet.

A domináns festészeti anyag mellett a grafika és a fotó is fontos szerepet kap a vásáron, melynek képanyagát egy vállaltan szubjektív válogatás során, meghívásos rendszerben, a kvalitásbeli szempontokat szem előtt tartva állították össze a kurátorok, Bánki Ákos képzőművész és Schneller János művészettörténész.

Schneller János Kortárs Képzőművészeti Vásár 2019 Raf Bánki Ákos
Schneller János, A Kortárs Képzőművészeti Vásár Egyik Vezetője És Kurátora / Fotó: Resident Art Budapest

A vásáron idén több mint 100 alkotó háromszáznál is több alkotása szerepel: a festmények mellett közel 60 grafika és számos fotó.

Collectors’ Selection részlegben olyan művészek művei közül válogathatunk, mint Bada Dada Tibor, Braun András, Frey Krisztián, Gyarmathy Tihamér, Hopp Halász Károly, Keserü Ilona, Kocsis Imre, Nádler István, Pauer Gyula, Pinczehelyi Sándor, Ujj Zsuzsi.

Young n’ Fresh részlegből tehetséges, feltörekvő művészek munkái vásárolhatók meg elérhető áron: Bohus Réka, Czanik Mátyás, Csizik Balázs, Dorkó Dániel, Gaál Kata, Gallai Judit Ágens, Hegyháti Réka, Horváth Lóczi Judit, Karándi Mónika, Kontur Balázs, Kusovszky Bea, Naomi Devil, Ódor Bence, Polónyi Fáni, Szentgróti Dávid, Sütő Róbert, Tóth Anna Eszter, Tóth Zsófia, Vachter János, Zelena Veronika.

Bánki Ákos: Festés közben nem érzek semmit, mégis azokban a percekben éltem igazán – Interjú

A legújabb egy 8-10 évvel ezelőtt abbahagyott sorozatnak az újraértelmezése, ahol a formákat, a képeket és igazából az egész pszichikai tér-sorozat velejét fogalmaztam újra. Több éve szerettem volna egy olyan lehetőséget, ahol a galériában nem csak a táblaképek kerülnek kiállításra, hanem a helyszín falának a terét is hozzá tudom illeszteni a kompozícióhoz, festményekhez.

A befutott művészeket Bánki Ákos, Bernát András, Bullás József, Kondor Attila, Kopasz Tamás, Mazzag István, Dr Máriás, Miksa Bálint, Nagy Gábor György, Osnowski Stefan, Szöllősi Géza, Nagy Kriszta x-T, Péterfy Ábel, Regős István, Seres László, Szabó Ábel, Töttös Kata, Verebics Ági, Verebics Kati, Wahorn András, Wolsky András képviselik.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Hiszünk abban, hogy a képzőművészet nem az elit hóbortja, de mindannyiunk közös ügye és témája lehet. Teszünk azért, hogy az értékes művészet eljusson azokhoz, akik szeretnének részesei lenni. Érezzük, hogy a képek elsősorban érzéki találkozáskor fejtik ki hatásukat, személyes választások révén kerülnek tulajdonosukhoz[/perfectpullquote]

– írták a szervezők a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Hozzátették, hogy reményeik szerint sokan találnak olyan művekre, amelyek jobbá teszik mindennapjaikat és hosszú távon is értéket képviselnek.

Mucsi Zoltán újabb ámokfutása a kortárs képzőművészeti placcon

Még tavaly decemberben mutattuk be, ahogy Mucsi Zoltán beszáll a képzőművészetbe. Akkor a Resident Art Fair promóvideójában osztotta ki Lakatos Márkot és Wahorn Andrást. A Mucsi Lisa megfestése után egy tűzoltó készüléket vásárol a színész. mucsi zoltán aukció, ziggy art fair, schneller jános

Noha a katalógusuk jelentékeny módon segít az eligazodásban, ám, mint írta Bánki Ákos és Schneller János, “nem pótolhatja a személyes találkozást a művekkel”

Facebook-eseményITT

Megnyitó: 2019. december 10., kedd, 19 óra

Időpont: 2019. december 10-től 22-ig, mindennap 12-től 19 óráig

Helyszín: A.P.A. Galéria, Budapest

Jegyár: Ingyenes

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.