A Traffickinghub elnevezésű kampány a gyermekrablás és gyermekkorúak ellen elkövetett erőszakos szexuális cselekményeket bemutató filmek miatt a PornHub megszüntetését követeli egy keresztény szervezet.

A PornHubot bűnpártolással vádolják

Egy keresztény szervezet alapítója petíciót indított a PornHub betiltásáért – írja a Dazed. Eddig már több mint 400 ezer aláírás gyűlt össze. Az ingyenes online pornócsatornára olyan filmek kerültek fel, amelyben eltűnt vagy elrabolt gyermekkorúak szenvednek el erőszakos cselekmények áldozatai.

Pornhub Bunpartolas Peticio
/ Fotó: Adobestock

Ezért most az Exodus Cry alapítója, Laila Mickelwait a PornHub vezetőinek felelősségére vonását követeli emberkereskedelem támogatásáért. Mickelwait azt állítja, az általa irányított nonprofit szervezet nem pornóellenes, hanem a gyermekekkel szemben elkövetett gyermekkereskedelem és szexuális visszaélések ellen lép fel.

Namilia és a Pornhub szürreális bemutatót hozott a New York-i Divathétre

Namilia és a Pornhub szürreális bemutatót hozott a New York-i Divathétre Billie Eilish és Cardi B. is hordják Ahogy korábban már beszámoltunk róla, február elején lezajlott a divatipar egyik legfontosabb eseménye, a New York-i Divathét. Az egyik legkülönlegesebb eseménynek a PornHub és a Namilia közös divatbemutatója ígérkezett.

Mickelwait petíciója néhány friss esetet is említ, amikor gyerekekkel szemben elkövetett szexuális erőszakos tartalmak kerültek fel a PornHubra. Köztük van többek között annak az eltűnt 15 éves kamaszlánynak is a története, akit 58 feltöltött szexvideó után találtak meg. Egy olyan esetet is idéz, amelyben Michael Pratt, a Girls Do Porn tulajdonosa becsapott és szexuális aktusokra kényszerített 22 nőt. Ezek a felvételek szintén felkerültek a PornHubra. A nők 12,7 millió dolláros pert nyertek a cég ellen. Prattet és bűntársait azzal is megvádolták, hogy kiskorú sérelmére elkövetett emberkereskedelemben vettek részt, gyermekekkel történő erőszakos és szexuális visszaéléseket tartalmazó videókat is készítettek.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Girls Do Porn emberkereskedelmi és szexkereskedelmi hálózata nyolc éven át posztolta bűncselekményeit a PornHubra milliós nézettség mellett. A PornHub is részesedett ebből, és még azután is folytatta, hogy a bűncselekmény lelepleződött[/perfectpullquote]

– írta a Twitteren Mickelwait.

Csak egy emailcímmel kell regisztrálni

A The Times oknyomozása derítette fel 2019 novemberében, hogy a PornHubon tömegével jelentek meg olyan illegális tartalmak, amelyeken titokban lefilmezett diáklányok vagy buszon utazó, kamaszok előtt szexuális aktust végző férfiak szerepelnek. A lap azzal is vádolja a PornHubot, hogy hároméves gyermekekről is voltak fent szeméremsértő fényképek. A felnőtt tartalmakat szolgáltató csatorna elvileg kiszűri a kiskorúakról készült anyagokat, de a The Times oknyomozói találtak olyan videókat is, amelyeket 350 ezer alkalommal tekintették meg a feltöltéstől eltelt több mint három év során.

Soul Asylum – Runaway Train (Official Video)

Soul Asylum’s official music video for ‘Runaway Train’. Click to listen to Soul Asylum on Spotify: http://smarturl.it/SAsySpotify?IQid=S… As featured on Bl…

Mickelwait a 10 daily lapnak a múlt hónapban azt nyilatkozta, hogy az Internet Watch Foundation kezdeményezésére több mint 100 ügyben indult nyomozás, amelyekről kiderült, hogy igazak a feltevések, miszerint a PornHub gyerekek ellen elkövetett szexuális abúzusokról készült felvételeket tett közzé. Hozzátette, hogy lehetetlen megfékezni azoknak a tartalmaknak a terjesztését, amelyen kiskorúak is szerepelnek, mert az gyermekrablók, gyermekek ellen erőszakot elkövetők és molesztálók azonnal és név nélkül tölthetnek fel tartalmakat.

No Title

The Internet Watch Foundation investigated and confirmed 118 instances of child sexual abuse and child rape videos on Pornhub. Half of them were classified as category A, the worst kinds of abuse.https://t.co/OmmkCS3hHw #Traffickinghub pic.twitter.com/LOrJmuqFtX

Micklewait azt is sérelmezte, hogy mindössze egy emailcím szükséges ahhoz, hogy valaki pornográf tartalmakat töltsön fel a PornHubra.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mindössze tíz percembe került, hogy regisztráljak az oldalon és teszt-tartalmakat feltöltsek, ami azonnal élesedett az oldalon. Hozzátette, hogy kizárólag úgy kéne tudnia regisztrálni, hogy előtte elküld egy fotót az oldalnak, amelyen egy papírra felírja a felhasználónevét, hogy a PornHub beazonosíthassa a felhasználót[/perfectpullquote]

– hívta fel a figyelmet az aktivista. Ezt az egyszerűsített regisztrációs folyamatot alkalmazták az oldallal kapcsolatosan felmerült emberkereskedelmi esetekkor is. Mickelwait elmondása szerint a PornHub hivatalos Twitter-oldalán elismerte, hogy igazolták a 15 éves lány elrablóját és a róla készült 58 erőszakos tartalom feltöltőjét. Nem sokkal azután, hogy rájöttek, hogy ezzel bűnrészességet követtek el, törölték a bejegyzést.

A Trafficinghub adatai szerint a „tini” szó hat éve folyamatosan a tíz legkeresettebb között szerepel az oldalon.

A csatornának nincs megbízható rendszere arra vonatkozóan, hogy ellenőrizzék, hogy a videókon szereplők nem gyermekrablók szexuális erőszakot elszenvedett áldozatai.

Boldog nőnapot!

A nemzetközi nőnap alkalmából március 8-án a PornHub montreali székhelye előtt gyülekeztek tüntetők, miután az Egyesült Államok bejelentette, hogy a nagy tech-cégek jogilag is felelősségre vonhatók lesznek, ha nem tudják biztosítani felületükön az illegális tartalmak megjelenését. A New York Times oknyomozói kiderítették, hogy sok cégnek tudomása van arról, hogy illegális tartalmak kerültek az általuk üzemeltetett csatornára, de nem intézkedtek, annak ellenére, hogy eszközeik lettek volna rá.

Donald Trump Pornhubos mémet osztott meg saját apjáról

Donald Trump Junior az Instagram sztorijában osztott meg egy mémet, ami az Egyesült Államok Elnökét vegyíti a Pornhubbal. A képen a Pornhub oldalán a „Narancs ember megbassza az egész demokrata pártot” című „videó” helyén látható Trump képe. https://www.reddit.com/r/The_Donald/comments/b63zh8/instant_classic/?utm_source=share&utm_medium=web2x A mém vélhetően a Mueller-jelentésre reflektál.

A The Guardiannek azt nyilatkozta a PornHub tulajdonosa, Mindgeek, hogy teljesen elkötelezett azért, hogy kiirtsa és küzdjön mindennemű olyan tartalom ellen, amely nem beleegyezésen alapuló vagy kiskorú szerepel rajta. Minden más ezzel ellentétes célzás határozottan és tényszerűen nem igaz.

A nőnap kapcsán a szexmunka dekriminalizálására felhívó plakátok tűntek fel a londoni metróban. A gerillakampány a városban tartott események része volt, ahogy a szexmunkások tiltakozása és tüntetése is.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A négy fal között többedmagunkkal dolgozni ugyanúgy törvényellenes, mint ahogy az utcán strichelni. A szexmunkások szerint egyedül, zárt térben dolgozva sokkal jobban ki vannak téve annak, hogy erőszak áldozatai lesznek[/perfectpullquote]

– véli Frankie Miren, az Angol Prostituáltak Szakszervezetének egyik aktivistája.

Sally-Anne Gross professzor: „Egyre kevésbé tabutéma a szexuális bántalmazás”

Igazság szerint kicsit az összes igaz rám, hiszen az életem minden területén rengeteget profitálok a különböző szegmensekben szerzett tapasztalataimból. Azonban én talán mégis más sorrendben mutatnám be magam az egyes szerepekben. ( nevet) Zenét és szerzői jogi védelmet tanítok, ez az egyik akadémikusi specializációm, és a tanítás a jelenlegi zenei szcénában való tevékenykedésem szerves részét képezi.

Március 6-án egy precedens értékű ítéletben egy londoni sztriptíztáncos tevékenységét hivatalosan is elismerte a bíróság. A The Independentben jelent meg Lydia Caradonna, egy legalizálásért küzdő aktivista írása. A cikk szerint az ítélet olyan precedenst teremt, amely előírja a sztriptízklub tulajdonosok számára, hogy biztosítaniuk kell a táncosok számára az alapvető munkajogokat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.