A négytagú Mörk zenekar néhány éve tűnt fel a hazai undergroundban egy friss, furcsa és izgalmas színfoltként. Most a The Death of Mörk EP-jük egyik dalának videóklipjében Tenki Réka és Keresztes Tamás is szerepet vállalt.

Soul és funk alapokra épülő szabad szellemű zenét képvisel, amely elgondolkodtató társadalmi, pszichológiai és hétköznapi témájú dalszövegekkel, improvizációval és különböző stílusok keveredésével egy szokatlan urbánus zenei világgá alakul a színpadon és a stúdióban.

A csapat október 31-én jelenteti meg új anyagát, a The Death of Mörk című EP-t, amely öt teljesen új dalt tartalmaz, melyek tőlük szokatlan módon kissé komorabb hangvételűek. Ezt az anyagot egy áprilisban megjelenő második EP ellensúlyozza majd, az inkább fesztelen érzelmi töltetű The Resurrection of Mörk. Ez a két ellenpólus áll  majd össze egy nagylemezzé 2019 tavaszán.

Az első fejezetből pedig a Doubt című dal máris bemutatkozik egy abszurd videóklippel, melyben Tenki Réka és Keresztes Tamás vállalta a főszerepet, Pajor Kristóf rendezésében. 

Keresztes megkeseredett figurája már a kisfilm elején apró tököt talál a hajában, Tenki szemeiből elfojtott érzelmeket olvashatunk ki, a pár közti feszültséget pedig szinte tapintani lehet, és egy gépfegyver is reflektorfénybe kerül egy ponton.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Szeretném kerülni a mai főáramú klipek közhelyes formanyelvét. Új utat szeretnék törni, ami semmiképpen sem szájbarágós, kicsit inkoherens és egyben elgondolkodtató is. Nem kell mindent megmagyarázni, ez egy videóklip[/perfectpullquote]

– mondja Pajor. Ahogy Szabó Dániel Ferenc, a Mörk dobosa fogalmaz: „Kicsit meg kell nyílni ehhez a kliphez, és nyugodtan beszívni az abszurd gőzt.”

Unnamed
Szabó Dániel Ferenc, A Mörk Dobosa: „Kicsit Meg Kell Nyílni Ehhez A Kliphez, És Nyugodtan Beszívni Az Abszurd Gőzt”

A jelenlegi időszakban sok érdekesség történik a zenekarral: nemrég tértek vissza New York-ból a Mondo fesztiválról, október 13-án a Madách Színházban mutatták be a The Death of Mörköt.

Berlin, Alexanderplatz: Nem elég tisztességesnek látszani, annak is kell lenni! – Kritika

Arra voltunk kíváncsiak, a Katona hogyan mutat be a színpadon egy olyan kisembert a ’20-as évek végének Berlinjéből, aki tisztességessé akar válni, de annyira ostoba, hogy még önmagát sem látja reálisan, nemhogy a körülötte zajló sorsfordító eseményeket. Mi kell ahhoz, hogy valaki jó legyen?

Novemberben pedig elindulnak német turnéjukra, hogy oda is elvigyék ezt a remek EP-t, tele jobbnál jobb dalokkal.

https://www.youtube.com/watch?v=GFXexyhfv54&feature=youtu.be

A hazai klubokat sem fogják kihagyni a sorból, a téli hónapokban az országos turné során elviszik a vidéki közönségnek is új zenéjüket.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.