A legendás színész, Kern András, aki több mint hatvan éve van a pályán, a DTK: Elviszlek magammal legújabb epizódjában mesél életéről, karrierjéről és a tavalyi pánikrohamról. A Kossuth-díjas művész őszintén vall arról, hogyan változott meg az élete, és miért kerüli már a színházat, amikor nem játszik.
Kern András, a magyar színjátszás ikonikus alakja, több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon. A DTK: Elviszlek magammal legújabb epizódjában D. Tóth Kriszta vendégeként mesél arról, hogyan kezdte pályafutását, és milyen érzésekkel tekint vissza az elmúlt évtizedekre. Az egykor szőke kisfiúként állatkerti tolvajt alakító Kern ma már a Vígszínház oszlopos tagja, és bár a színház iránti szenvedélye nem csökkent, a színpadon kívüli életet egyre inkább előnyben részesíti.
A beszélgetés során Kern András őszintén vall arról, hogy a színházba járás már nem vonzza annyira, mint régen.
Kapcsolódó cikk
Megszólalt végre a Vígszínház Kern András rosszullétéről
A kedden félbemaradt előadást márciusban pótolják.
„Annyit játszom a színházban, hogy amikor olyan napom van, hogy nekem nem kell játszani, akkor nem megyek el színházat nézni, hanem valami egész mást csinálok. Például semmit. Azt nagyon szeretem” – mondja a színész, aki a modern technológia csodáit sem igazán ismeri, például a Messenger használatát.
A külföldi szereplés gondolata egykor foglalkoztatta, de sosem vette komolyan. „Sose gondoltam komolyan, hogy én most elmegyek Amerikába… De sokszor mondtam régi interjúkban, hogy én amerikai színész, világsztár szeretnék lenni” – vallja be Kern, aki Al Pacino filmjeinek népszerűségét irigyelte.
A beszélgetés során szóba kerül Kern András egészségi állapota is, különösen a tavalyi pánikroham, amely előadás közben érte. „Most legutóbb volt egy pánikroham-szerűség, az nagyon rossz volt… Rettenetes kellemetlen volt. Elkezdett zsibbadni az egyik oldalam, aztán teljesen elzsibbadt, úgy, hogy nem is tudtam lépni… Az egyik lábamat arrébb tettem, nem ment arra, amerre akartam. Alig tudtam beszélni, a szám teljesen le volt zsibbadva, nem csak a fele. Egy ideig az egész bal felem le volt zsibbadva. Olyan furcsán beszéltem, hogy nem is mertük folytatni az előadást, mert így nem nagyon lehet. És mindenhez járul egy kis halálfélelem. Az ember úgy érzi, hogy itt egy szívinfarktus; infarktussal játszani nem olyan jó, mert abban egyszer csak meghalok, és itt a padlón elpusztulok. Az rossz érzés színdarab közben. Miközben beszélni kell” – emlékszik vissza a színész, aki a zsibbadás és a halálfélelem érzésével küzdött a színpadon. Az előadást félbe kellett szakítani, mert a színész nem tudta folytatni a játékot.
Kapcsolódó cikk
