A Tenet és az A nagyapa hadművelet és a Becsületes tolvaj is a sikerlista élére került nemrég, viszont jött Kevin Costner új krimije, a Let him go.

Sikerlista élén

Kevin Costner főszereplésével forgatott krimi, a Let Him Go végzett a bevételi sikerlista első helyén az észak-amerikai mozikban 1,47 millió dolláros (444 millió forint) becsült eredménnyel.

Kevin Costner Film Let Him Go
Kevin Costner És Diane Lane A Let Him Go Című Krimiben / Fotó: Focus Features

A Deadline szerint a csütörtök óta játszott film jegyárbevétele három nap után 4,3 millióra rúghat.

Robert De Nirót, Liam Neesont is legyőzte Costner

A portál összehasonlította a világjárvány-sújtotta mozis piacon elért szerény heti rekordot egy másik, 1999-es, szintén Kostner fémjelezte film, az Üzenet a palackban nyitó hétvégi eredményével, ami 18,8 millió dollár volt egy négynapos ünnepen.

Kapcsolódó cikk

A film a Focus Features produkciója, ugyanúgy, mint a nagyjából egy évvel ezelőtt bemutatott Downton Abbey, amelyik – ugyan mintegy ötszázzal több észak-amerikai moziban – 31 millió dolláros jegyárbevétellel nyitott.

Kapcsolódó cikk

Azon a piacon, ahol New York és Los Angeles filmszínházai és a második legnagyobb lánc, a Regal termeinek nagy része zárva van, a jegyárbevételi toplista második helyén a múlt heti győztest, a Come Play-t találjuk, a harmadik a Nagypapa hadművelet, a negyedik pedig a Becsületes tolvaj az iparági becslések alapján.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet