Kevin Spacey egyik szexuális zaklatási ügyét ejtette egy amerikai bíróság, mert a színészt vádló sértett nem volt hajlandó tanúskodni a bíróságon – számolt be róla a BBC News.

Az 59 éves filmsztárt korábban többen is megvádolták szexuális zaklatással. Egyik vádlója azt állította, hogy 2016-ban, 18 éves korában Spacey egy massachusettsi bárban próbálta meg leitatni és fogdosta.

Kevin Spacey Szexuális Zaklatás
Kevin Spacey / Fotó: Alan Davidson / Silverhub / Rex / Shutterstock

Az ügyben bírósági eljárás indult, ám a bíróság szerdán ejtette az ügyet, mert a sértett nem volt hajlandó tanúvallomást tenni egy eltűnt mobiltelefonról, amely Spacey ügyvédje szerint bizonyította volna ügyfele ártatlanságát.

A sértettnek júliusban kellett volna a bíróság előtt megjelennie. A férfi azonban azt állította, hogy elvesztette azt a mobilt, amelyet a kérdéses éjszakán használt a bárban.

Spacey ügyvédjei azzal vádolták meg a férfit, hogy letörölte az üzeneteket a telefonjáról. A sértett azonban az amerikai alkotmány ötös kiegészítésére hivatkozva nem volt hajlandó maga ellen vallani. Így a helyi kerületi ügyészég a tanú hiányában szerdán ejtette az ügyet Spacey ellen.

Kevin Spacey meg sem mert szólalni a szexuális bántalmazás ügyét tárgyaló bíróságon

A vád szerint az 59 éves Spacey 2016-ban a Massachusetts állambeli Nantucket-szigeten egy bárban alkoholt vett egy akkor 18 éves fiúnak, majd fogdosta őt. Massachusettsben 21 éves kortól lehet legálisan alkoholt fogyasztani. A vádat Heather Unruh korábbi tévés műsorvezető állításaira alapozták, aki 2017 novemberében vádolta meg az amerikai színészt azzal, hogy szexuálisan bántalmazta a fiát.


A sértett július elején már bejelentette, hogy nem indít polgári pert a színész ellen. Spaceyt először egy 26 éves férfi vádolta meg azzal, hogy még 14 éves korában egy házibulin Spacey szexuális kapcsolatba akart vele lépni.

Az Oscar-díjas színész a botrány kirobbanása után bocsánatot kért mindenkitől, akivel szemben esetleg megengedhetetlenül viselkedett, de azt állította, hogy nem emlékszik ezekre az ügyekre.

Az Oscar-díjas Judi Dench kiállt Harvey Weinstein és Kevin Spacey munkássága mellett

A veterán brit sztár, Judi Dench szerint külön kell kezelni a Harvey Weinstein és Kevin Spacey munkásságát az általuk elkövetett bűncselekményektől. Weinstein és Spacey szexuális zaklatás vádjával néznek szembe az Egyesült Államokban, de mindketten tagadják bűnösségüket, írja a . Dench, akinek a szerepeit is nehéz lenne felsorolni, leginkább a James Bond-filmekből ismert, mint M.

A vádak miatt a Netflix menesztette a nagy sikerű Kártyavár című sorozatból. A világ minden pénze című thrillerben, amit Ridley Scott rendezett 2017-ben, egy másik színésszel, Christopher Plummerrel forgatták újra a jeleneteit.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.