Több mint ötszáz kínai mozivásznon vetítenek újra filmeket, miután a koronavírus-járvány lecsillapodott.

Kevesen mernek még moziba menni

A kínai állami média, a CGTN bejelentette, hogy 486 mozit újranyitottak pénteken, a látogatottság egyelőre még minimális, mivel az emberek még óvatosak, írja a Variety.

Kínai Mozik Ujranyitnak Koronavirus
Jelenet Az Into The Rainbow Című Filmből / Fotó: Cgtn

Hétfőre már 500 fölé emelkedett az újranyitott mozik száma, de ez csupán az 5%-a a járvány előtti számnak. Eddig összesen 5 tartományban oldották fel a filmszínházakra vonatkozó nyitvatartási tilalmat.

Kína nagyon vevő az európai filmekre, ebben még az USA-t is megelőzi

A kutatás eredményei alapján az európai filmek Kínából származó bevétele 37%-ot tett ki. Ugyanakkor 2017-ben 29 millióról 27 millióra csökkent az európai filmek jegyeladása Amerikában. A latin-amerikai exportpiac 27%-ot tesz ki az európai filmek tekintetében. Úgy tűnik tehát, hogy Kína válhat az európai filmek legnagyobb exportpiacává, amelynek az is oka, hogy az USA-ban csökken az európai filmek iránti kereslet.

A bevételek eddig kevesebb mint 2000 dollárt tesznek ki, de van olyan mozi, ahol egy jegyet sem adtak el. Annak ellenére, hogy a járvány epicentrumában Wuhan városában már nem regisztráltak új koronavírus-fertőzöttet.

Kínai filmeket vetítenek elsősorban

A mozikban egyelőre a korábbi sikeres kínai filmeket mutatják be, mint amilyen a Sheep Without A Shepherd című thriller vagy a Spycies animációs film. Egyelőre kevés premierre lehet számítani a következő két hétben. A 2017-es Into The Rainbow című kínai és új-zélandi koprodukcióban készült  film egyike ezen bemutatóknak, amelyet eredetileg január közepén mutattak volna be.

Spycies OFFICIAL TRAILER (2020)

ON DIGITAL 1 JUNE ON DVD 8 JUNE https://bit.ly/SpyciesDVD A visually stunning, action-packed family spy-adventure from the animators of THE SECRET LIFE OF PE…

Lassú még a járvány utáni újraindulás folyamata Kínában, de az emberek már ismét elkezdtek munkába járni. Tehát idővel várható, hogy a mozik látogatottsága is emelkedni fog.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.