Király Viktor és Virág Anita házassága válságban van, az énekes újból nyilatkozott a kapcsolatukról.

Király Viktor két héttel ezelőtt erősítette meg, hogy válságba került a kapcsolata, Virág Anita el is költözött otthonról. Ennek ellenére az énekes felköszöntötte feleségét a közösségi oldalán, amiről a Blikknek nyilatkozott, írja24.hu.

Bármi is van közöttünk, Anita fontos számomra. Továbbra is próbálunk dolgozni azon, hogy megmentsük a házasságunkat, de tény, hogy vannak nehézségeink.

“A kisfiunk miatt azonban továbbra is sokat vagyunk együtt családként, a napokban például hármasban voltunk játszóházban” – tette hozzá az énekes.

Többet nem szeretnék mondani, mert Anitával abban maradtunk, hogy csendben akarjuk ezt intézni

– szögezte le. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet