6 év börtönt kért Kirill Szerebrennyikov orosz rendezőre az ügyész

Hatévi szabadságvesztés kiszabását kérte az ügyészség sikkasztás címén Kirill Szerebrennyikov világhírű orosz rendezőre a hétfői bírósági tárgyaláson Moszkvában.

Forgatás közben vitték el

68 millió rubeles sikkasztás vádjával őrizetbe vették és Moszkvába szállították Kirill Szerebrennyikovot Szentpétervárról, ahol a rendező épp készülő filmjét forgatta – írta a Newsru.

Az ügyészség közölte, hogy a rendező bűnösségét bizonyítottnak tekinti, és 800 ezer rubel pénzbírság kivetését is indítványozta (3,5 millió forint).

Kirill Szerebrennyikov rendezo sikkasztas borton
Kirill Szerebrennyikov
/ Fotó: Martial Trezzini / AFP

Jurij Ityin producer esetében a vád négy év szabadságvesztés és 200 ezer rubel bírság, Alekszej Malobrodszkij producerre öt év szabadságvesztés és 300 ezer rubel bírság, Szofja Apfelbaumra, a kulturális tárca volt munkatársára négy év szabadságvesztés és 200 ezer rubel bírság kiszabását kérte, valamint azt, hogy az okozott kárt az államnak térítsék meg a vádlottak lefoglalt vagyontárgyai, egyebek között Szerebrennyikov lakásának terhére.

Több mint fél milliárdot sikkaszthatott

A rendezőt és társait azzal vádolták meg, hogy 2011 és 2014 között a Szegymaja Sztugyija (Hetedik Stúdió) nonprofit szervezet számára folyósított 214 millió rubel állami támogatásból mintegy 129 millió rubelt (573 millió forintot) elsikkasztottak. Az 50 éves rendező – akit tavaly áprilisig egy éven és tíz hónapon át tartottak házi őrizetben – tagadja, hogy bűnös lenne, és abszurdnak nevezte a gyanúsítást.

Pyotr Pavlensky, orosz művészt politikai szexvideó-botrány miatt tartóztatták le

Az orosz származású művész, Pyotr Pavlensky 2013-ban botrányos performanszával hívta fel magára a figyelmet. A meztelen művész a moszkvai Vörös tér díszburkolatához szegezte herezacskóját. Az újabb botrányt azzal okozta, hogy a párizsi polgármester-jelöltről jelentetett meg szexvideót, legalábbis ő vállalta magára. A kérdéses videón a 42 éves, háromgyerekes Benjamin Griveaux az Emmanuel Macron-féle Köztársaság Lendületben párt jelöltje volt.

Az ügyben egyedül Nyina Maszljajeva, a stúdió főkönyvelője vallotta bűnösnek magát, és vádalku keretében volt kollégái ellen vallott. Szerebrennyikov korábban többször bírálta az alkotói szabadságra a konzervatív értékek nevében kifejtett kormányzati nyomást, az ellene indított eljárást ezért támogatói politikai ügynek tekintik. Házi őrizete ellen Oroszországban és külföldön is ismert művészek tiltakoztak.

Szerebrennyikov szabadságának korlátozása ellenére is folytatta a munkát: tavaly márciusban mutatták be Hamburgban az általa színre vitt Nabuccót, amely már a harmadik rendezése volt házi őrizetének kezdete óta. A Leto (Nyár) című filmet 2018-ban a cannes-i filmfesztiválon mutatták be szintén a részvétele nélkül, három éve pedig a moszkvai Nagyszínházban a Nurejev című balettet állította színpadra, amelyet a közönség lelkesen fogadott, ám később mégis levették a műsorról.

Megszüntette az orosz nyomásra filmes alpítványát, sztálini időket idézett a tárgyalása

Szokurov “barátságtalansággal és agresszivitással” vádolta az orosz kulturális minisztériumot, ezzel indokolta a Primer Intonaciji (Példa az intonációra) elnevezésű alapítványának megszüntetését. Az orosz rendező 2013-ban hozta létre az alapítványt azzal a céllal, hogy “támogassa a fiatal alkotókat, akik első lépéseiket teszik meg a filmiparban”.

A rendezőt tavaly március végén a legjelentősebb orosz filmes elismeréssel, a Nyika-díjjal (Niké) tüntették ki a Leto rendezéséért, de az elismerés átadásán nem vehetett részt, mert házi őrizetben volt.

Nem a Kreml barátja

Szerebrennyikov ügye megosztotta a közvéleményt és a színésztársadalmat is, amiben szerepet játszik a rendező aktív ellenzéki szerepvállalása. Több ismert színész állt ki mellette. Jevgenyij Mironov színész és színházi vezető az állami kitüntetése átvételekor nyújtott át egy tiltakozó levelet Vlagyimir Putyinnak.

Putyin aláírta azt a törvényt, ami bármikor levághatja az oroszokat az internetről

A Duma április 16-án szavazta meg a Sovereign Internet néven ismert törvényjavaslatot. A kérdés innentől kezdve az volt, Vlagyimir Putyin orosz vezető mikor írja alá. Putyin szerdán írta alá a törvényjavaslatot, írja a Financial Times . Ennek fényében a Sovereign Internet november elsején lép hatályba.

Putyin átvette a levelet, a beszámolók szerint magával is vitte, ám a jelek szerint ez nem befolyásolta előnyösen Szerebrennyikov helyzetét.

Szerebrennyikov többször részt vett az alkotmány 31. paragrafusáról Stratégia 31-nek nevezett, a gyülekezési szabadság biztosításáért zajló tüntetéseken, felszólalt a tiszta választásokért, kiállt 2008 után Grúzia elleni orosz politika ellen, tiltakozott az orosz törvény ellen, amely megtiltotta, hogy árva gyerekeket amerikaiak fogadhassanak örökbe.

Szerebrennyikov a fennmaradt rabság országának nevezte egy interjúban Oroszországot, amivel ismét nem vívta ki a Kreml jóindulatát.


Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból