Interjút adott Székely László, akit kirúgtak a kardiológiai intézetből. Azt mondja, mindig a betegek érdekeit tartotta szem előtt, még ha tudta is, hogy tilosban jár.

Székely László szívsebészt két és fél héttel ezelőtt rúgták ki a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből. Azóta a nyilvánosság előtt üzenget egymásnak a kórház és az orvos, sokszor egymásnak homlokegyenest ellentmondó dolgokat állítva. A szívsebész most a Népszavának adott interjút.

Elmondta, hogy kirúgása óta a volt titkárnője fogadja a betegek hívásait, és az új osztályvezetőhöz irányítja őket.

Az a beteg, aki meghalt a napokban, többször is telefonált, hogy mi lesz vele, mikor jöhet. Neki sem volt mit a válaszolnia, jelezte a betegnek, hogy az új osztályvezető főorvossal kell kapcsolatba lépnie.

A haláleset után az intézet és az orvos közötti vita fókuszába az került, hogy a kórház tudott-e a betegről, szólt-e róla a volt orvosa.

Valóban nem adtam át minden beteget egyenként, tekintettel arra, hogy publikus a rendszerben, de a három fontosabb esetről szóltam. Egyébként senki nem kérte tőlem, hogy minden betegről számoljak be, sőt, mivel felmentettek a munkavégzés alól, szeptember 19-étől nem férek hozzá semmihez. Felmentésemet követően felhívtuk a figyelmet a csütörtökön elhunyt betegre is, tekintettel arra, hogy ekkor már nem állt módomban az előjegyzést megtenni. Így átadtuk azt a levelet is, amelyben a beteggel kapcsolatos összes információt mellékeltük.

A szívsebészt hivatalosan azért rúgták ki, mert egy államilag finanszírozott műtét során egy külsős plasztikai sebész új mellimplantátumokat tett be egy páciensnek.

dream job heart surgeon 4c8bef8c
A Kép Illusztráció / Fotó: Sky News

Székely azt mondta, két ilyen eset volt, az egyik esetben csak műtét közben vette észre, hogy folyik az implantátumból a szilikon, ami ha a vérbe kerül, halálos. Ezért hívott egy plasztikai sebészt.

/lemondott-az-egeszsegugyi-allamtitkar/

A szívsebész azt is mondta, többször előfordult, hogy olyan orvosokra volt szükség, akiknek nem volt a kórházzal szerződésük, ám ilyen esetekben a beteg érdekeit és nem az adminisztrációt tartotta szem előtt.

Munka közben nem az járt fejemben, hogy tilosban járok-e, csak arra gondoltam, hogy ez a beteg érdeke. Az első alkalommal, amikor meghoztam a döntést, hogy jöjjön a plasztikai sebész, nem tudtam, hogyan alakul, mi lesz a következménye.

Az orvos egyébként már Romániából, illetve a Lajtán túlról is kapott állásajánlatot, de több lehetősége lenne Budapesten és vidéken is.