Veiszer Alinda az Alinda című műsort vezette a tévén, vendégei a művészvilág, a tudomány, a kultúra és a sport ismert és elismert szereplői közül kerültek ki. Veiszert mégis menesztették a Hír TV-től.

A fentebb felsoroltak mellett olyan fiatal értelmiségieket is bemutatott, akik szakmájukban már sikeresek, csak a hazai média még nem fedezte fel őket.

Még csak haragban sem váltunk el, még az ajtót sem csaptam rájuk, igazából korrektül intézik az egészet

– mondta az Indexnek a műsorvezető. Hozzátette: egy kicsit azért meglepődött, mert az Alinda nézettsége folyamatosan nőtt, „ekkora sikert kultúrában még sehol nem tudtam elérni”.

Image 1
Veiszer Alinda / Fotó: Fazekas István

De gazdasági okokra hivatkozva május végével távoznia kell a csatornától, addig megy még a műsora.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Az Index információi szerint elbocsátották még a csatornától M. Kiss Csabát, Szöllősi Györgyit, D. Bányász Gergő belpolitikai főszerkesztőt és Pataky Enikőt is. Marad viszont Kálmán Olga műsora, valamint a Szabadfogás is Dévényi Istvánnal.

INFORMÁCIÓINK SZERINT A LEÉPÍTÉS 37 FŐT ÉRINT.

A Kreatív úgy tudja: több műsor is megszűnik a csatornán. Információik szerint a Lapzárta és a Newsroom című hírháttérműsorok biztosan meg fognak szűnni, míg a Főszerkesztők Klubja és a Csörte más formában fog tovább működni. De egyelőre még nem ismert, hogy milyen módon. A lap úgy tudja, ezzel párhuzamosan Kálmán Olga Egyenesenje, valamint Csintalan Sándor betelefonálós műsora még több adásidőt kap.

A Hír TV kedd délután adott ki közleményt a leépítésről. A közlemény szerint a csatorna „a jelenlegi médiapiaci körülmények között”, a „hosszú távú, hatékony működésének fenntartása érdekében” döntött a csoportos létszámleépítésről.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.