Szívkórház elől jelentkezett be a közösségi oldalára Kiss Ádám. Azonnal cselekednie kellett Kiss Ádám humoristának, miután fájdalmat érzett a mellkasában. „Ez most nem egy vicces poszt lesz…” – kezdte bejegyzését a népszerű humorista.
Kapcsolódó cikk
Előadás közben lett rosszul Kern András: „Elkezdett zsibbadni az egyik oldalam…”
„Vasárnap azt hittem infarktusom van, és most azonnal meghalok. Szirénázó mentővel érkeztem a kórházba, ahol azonnal kezelésbe vettek, és pár intenzíven töltött nap és vizsgálathalmaz után kiderült, “csak” szívizomgyulladásom van. Ez a jobbik eset, mert nem okoz maradandó károsodást, és pár hónap pihenés és gyógyszeres kezelés után helyre áll” – mondta Kiss. „Ráadásul a sport szívem az, ami most jól jött (nem csak a 15 év kosár, hanem a mai napig rendszeres heti három edzés). Nagyon köszönöm a Gokvi fantasztikus munkáját. Mind emberileg, mind szakmailag elképesztő volt amit nyújtottak. (Úgy érzem, hogy a köszönöm ide kevés, ezért egy új klímakészüléket szeretnék felajánlani a kórháznak, már megkezdtem az egyeztetést ezügyben a vezetőséggel.)” – tette hozzá.
Kapcsolódó cikk
Az esküvő napján halt meg a vőlegény, az özvegye három évvel később fedezte fel a titkát
„Valóban megtoltam ezt az elmúlt 20 évet rendesen, többszáz város, több ezer fellépés, többszázezer km az utakon” – magyarázta. „A jövőben kicsit visszább veszek a tempóból. A nyaram pihenéssel telik, addig minden fellépésem eltoltam (bocsi sràcok ) a késbbi előadásokról minden info a dumaszinhaz.hu -n. Addig is vigyázzatok magatokra, nemsokára újra találkozunk” – zárta bejegyzését.
Kapcsolódó cikk
Egy hónappal a szívroham előtt a szervezeted figyelmeztet Íme a 6 tünet



