Kiss Kató halottlátó úgy döntött, mégsem vonul vissza, miután horvátországi nyaralása közben véletlenül emberi maradványokra bukkant.

Kiss Kató halottlátó Berki Krisztián halála utáni szereplését követően döntött úgy, hogy visszavonul. Azt állította, az elhunyt médiaszemélyiség kapcsolatba lépett vele, de aztán a műsorvezető egyetlen kérdésére sem tudott válaszolni. 

Ezután a halottlátó sztrókot kapott, és bejelentette, visszavonul. Most viszont megváltoztatta a döntését, miután véletlenül emberi maradványokra bukkant Horvátországban, írja24.hu.

Csak távol akartam lenni kicsit a nehézségektől és a holt lelkektől, de ez nem igazán jött össze, mármint ez utóbbi

– magyarázta a médium, aki bevallása szerint rengeteg támadásnak volt kitéve a Berki-ügy után. A nyaralás egyik napján nem a megszokott útvonalon indult a partra, és azon gondolkodott, van-e még dolga a holtakkal. Úgy érezte, valamilyen erő húzza az egyik irányba, ahol koponyacsontokat talált. 

Azonnal éreztem, hogy egy fiatal, 20-30 év közötti férfi maradványaira bukkantam. A lélek azt sugallta, hogy erőszakos halált halt, és azt is éreztem, hogy csak néhány éve történt a gyilkosság.

A halottlátó értesítette a hatóságokat, akik miután megtudták, hogy médium, megkérdezték tőle, mit érez a maradványokkal kapcsolatban. Kiss Kató egyértelmű jelnek vette a csontok megtalálását, ezért mégsem vonul vissza. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet