Kiss Kató a Hal a tortánban közölte Molnár Anikóval, hogy hét éve átok ül rajta.

Hal a tortán eheti adásaiban Kiss KatóMolnár AnikóJudyCsoki és Vajtó János szerepelnek. A halottlátó félrehívta az erotikus modellt, mert figyelmeztetni szerette volna egy rajta ülő átokra, írja24.hu.

Ez hét éve mutatkozik. Hét éve, női személytől, közel álló női személytől

– magyarázta a halottlátó. Az OnlyFans-sztár elmondta, hogy hét évvel ezelőtt két barátnője is meghalt, és tudja, melyiküktől származhat a rontás. 

Én pontosan tudtam, hogy kiről beszél. Nem hangzott el annak a lánynak a szájából soha, hogy a szemembe átkozódott volna. Viszont nagyon jól tudtam, hogy rettenetesen szeretett volna a helyembe lenni úgy, hogy nagyon szeretett volna ismert lenni

– jelentette ki Molnár. Kiss Kató szerint Anikónak annyi a dolga, hogy megbocsásson az illetőnek, utána már le tudják venni róla a rontást.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.