A Kistehén tagjai közel húsz év zenélés után úgy döntöttek, befejezik a közös játékot. Azonban mielőtt végleg elköszönnének közönségüktől, a záróévben még megmerítkeznek a nyárban és a fesztiválokban. A Kistehén utolsó budapesti koncertje július 30-án lesz a Budapest Parkban. Aztán ezt is elviszik magukkal.

Hét albumot jelentettek meg 20 év alatt

A Kistehén 2002-ben egy animált karakterként látott napvilágot, majd hívta életre két évvel később a Kistehén zenekart. Kollár-Klemencz László és zenekara azóta hét albumot jelentettek meg, turnéztak Európában és Amerikában és olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a Szájbergyerek, az Ezt is elviszem magammal, a Virágok a réten, a Jó csávó a Markó vagy a legutóbbi nagylemezük címadó dala, a Bocsánat.

Kistehén Credit Örsi András Karmatik Print
Kistehén Zenekar / Fotó: Örsi András

Amellett, hogy dalaikat a mai napig rendszeresen idézik, több díjat is beszedtek itthon és külföldön, számos válogatáslemezre felkerültek a nemzetközi zenei porondon. Hamisíthatatlan, pörgős koncertjeik, a humort és az abszurditást sem nélkülöző társadalomérzékeny szövegeikkel, szabad, játékos előadásukkal, közvetlenségükkel gyakran jelentették csúcspontját az átmulatott éjszakáknak.

Közösen született meg a feloszlás mint döntés

Szép volt mind, és igaz, de most a csapat tagjai úgy döntöttek, ideje továbblépni és az eddigi egyik legszabadabb lemezükkel befejezni a Kistehén történetét. A zenekar tagjai közösen döntöttek a befejezés mellett: úgy érzik, a Kistehén keretein belül mindent elmondtak, amit szerettek volna, egyénileg pedig szeretnének új játszóterek után nézni, szóló- illetve egyéb zenekari projektjeikbe átvinni a kreatív energiáikat.

… atmoszférában homlokom, sej, a világegyetem …

A szintén szentendrei, 2006-ban megalakult PTL, a legjobb értelemben, kocsma- és világi zene, tangóharmónikával, kisvárosi örömzene, dallamos ritmusos, szentendrei életet lefestő szövegekkel, saját bevallásuk szerint rákkenrollosska egy kis charlestonnal. 2011-ben megjelent első albumuk, a Keletközépeurópai címet viselve tett nagyobb népszerűségre szert mind Szentendrén, mind Budapest eldugottabb underground pubjaiban.

Egymást és a közös játékot azonban töretlenül szeretik és tisztelik. Így a szomorú lezárás helyett inkább a vidámságra helyezik a hangsúlyt és a záróturnén is az a cél, hogy mind a zenekar, mind a közönség még utoljára jót mulathasson a Kistehén koncertjein a Bocsánat dalaival és természetesen a legnagyobb slágerekkel.

Kistehén – Bocsánat

előadó: Kistehén album: Bocsánat (EP, 2018) cím: Bocsánat szöveg: Kollár-Klemencz László zene: Kollár-Klemencz László, Kistehén videoklip: rendezte Kollár-Kl…

Azaz utoljára még együtt bulizhatunk Márkóval, Ferivel, Szájbergyerekkel és a Szomjas nőkkel, mielőtt még mindent elvinne a szél. A Kistehén legénységével a nyáron még néhány fesztiválon találkozhatunk, majd július 30-án, a Budapest Parkban végleg pontot tesznek a történet végére vendégeik társaságában.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.