Idén is akkora kereslet volt Kiszel Tünde naptáraira, hogy a hírességnek utánnyomást kellett kérnie.

Kiszel Tünde az RTL Reggeliben vendégeskedett, ahol a karácsonyi terveiről mesélt, írjaBlikk. A celeb idén kivételesen nővérénél tölti a karácsonyt, a szilvesztert pedig még nem tudja, pedig több meghívást is kapott. 

Én nagyon szeretem a karácsonyt. A legszebb ünnep, bensőséges meghitt, ilyenkor mindig szoktunk adományozni. Jót tesz a lelkemnek ha ilyenkor adhatok a rászorulóknak

– árulta el, majd hozzátette, idén lányával, Donatellával játékot, ruhaneműt és egy kis pénzt adnak rászorulóknak.

Azt is elmesélte, hogy hatalmas sikert aratott a 2023-as naptára, és az első adag el is fogyott, így utánnyomást kellett kérnie.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.